Fanni gyilkosa helyett a rokonai kértek bocsánatot

S. Fanny, gyilkosság
Budapest, 2018. január 13. Bűnügyi helyszínelők Rákoskeresztúron, miután egy Újlak utcai lakóházban holtan találtak egy 19 éves nőt 2018. január 12-én. A rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett elkövetőjét. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A meggyilkolt S. Fanni családjától W. Dávid szülei levélben kértek bocsánatot. Az ügyben elkészültek a szekértői vélemények, de ezek egyelőre nem publikusak- írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A gyilkos W. Dávid szülei levélben kértek bocsánatot S. Fanni családjától, amiért a fiúk meggyilkolta a 19 éves lányukat.

- mondta a Borsnak a gyanúsított férfi ügyvédje, dr. Hegedűs László.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A lap úgy tudja, S. Fanni családja nem tudja kiheverni a lány elvesztését.

- mondta a Borsnak a család egyik ismerőse, aki hozzátette, hogy nem tudnak semmit a fiúról és a családjáról sem. Rokonai nem keresik velük a kapcsolatot.

Ahogyan azt korábban az Origo megírta, a 17 éves W. Dávid megvárta az Újlak utcai házuknál a 19 éves S. Fannit, majd több késszúrással megölte.

Korábban egy párt alkottak, de szakítottak, ez volt az, amit nem tudott feldolgozni a gyilkos.

Miután megölte a lányt, W. Dávid elmenekült a helyszínről. Pár órával később a szülei házában fogták el a rendőrök. A fiú először házi őrizetbe került, majd szigorították az ítéletet, azóta előzetes letartóztatásban van.