Áder János: Tehetséges magyarok kiváló tettei hálózzák be a világot

ÁDER János; VIZI E. Szilveszter
Budapest, 2018. május 6. Áder János köztársasági elnök (j) köszönti a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit a Sándor-palota teraszán 2018. május 6-án. Mellette Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője (b). A Magyarország Barátai közösség tagjai külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló személyek, olyan sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak. Magyarország Barátai között megtalálható Nobel-díjas vegyészmérnök, sikeres bankvezér, volt nagykövet, külföldi újságíró, akadémikus, operaénekes is. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Bölcs, bátor, tehetséges magyarok remek gondolatai, kiváló tettei és nagyszerű teljesítményei hálózzák be a világot - mondta Áder János, köztársasági elnök a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit köszöntve vasárnap a Sándor palotában.
Vágólapra másolva!

Áder János úgy fogalmazott:

Az államfő hangsúlyozta:

Áder János kiemelte:

a Magyarország Barátai Alapítvány ma már több mint barátság.

Az államfő úgy fogalmazott:

Áder János rámutatott, hogy

Az államfő ugyanakkor kiemelte a közös hangot és a közös értékrendet.

Budapest, 2018. május 6. Áder János köztársasági elnök (j) köszönti a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit a Sándor-palota teraszán 2018. május 6-án. Mellette Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője (b) Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Áder János hozzátette: idén is szeretné megköszönni mindannyiuknak, hogy a legtermészetesebb módon, munkájukkal, szakértelmükkel óvják és növelik a magyarok becsületét mindenütt a világban.

Az államfő köszöntőjében megemlékezett a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjáról,

a 200 esztendeje született Semmelweis Ignácról,

felfedezéséről a gyermekágyi láz kapcsán, és azt mondta:

A köztársasági elnök kitért a Semmelweist fogadó kezdeti értetlenségre, majd kiemelte:

ez azt bizonyítja, hogy ami természetes, az mégsem mindig könnyű.

Áder János azt mondta:

Az államfő hangsúlyozta, hogy

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője azt mondta: a tudományban és a politikában is nehéz igaz úton járni, mind a politikusok, mind a tudósok másként gondolkodnak. Kitért arra, hogy

ötödik alkalommal vannak jelen, és mind az öt földrészről érkeztek küldöttek, akik szeretik Magyarországot, a magyar kultúrát.

Budapest, 2018. május 6. Áder János köztársasági elnök köszönti a Magyarország Barátai program budapesti vendégeit a Sándor-palota teraszán 2018. május 6-án. Mellette Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának vezetője. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A munkájuk lényege, hogy minél több gondolkodót, Magyarországot szerető embert gyűjtsenek össze. Megjegyezte:

ma már közel egymillió emberhez jut el az a gondolatvilág, amit közvetítenek.

A Magyarország Barátai közösség tagjai külföldön élő magyar származású, vagy Magyarországgal szimpatizáló személyek, olyan sikeres emberek, akik saját hazájukban, közösségükben véleményformálónak számítanak. Magyarország Barátai között megtalálható Nobel-díjas vegyészmérnök, sikeres bankvezér, volt nagykövet, külföldi újságíró, akadémikus, operaénekes is.