Megerőszakoltatta a gyerekeit, hogy pénzhez jusson

Vágólapra másolva!
A 25 éves anya, Morgan Summerlin bűnösnek vallotta magát, amiért hagyta, hogy pénzért megerőszakolják 5 és 6 éves lányait. A gyerekek azt mondták, az anyjuk elvitte őket a férfiak otthonába, ahol molesztálták, és megerőszakolták a kicsiket 2017-ben az amerikai egyesült államokbeli Georgiában.
Vágólapra másolva!

A gyerekek elmondták, hogy anyjuk a 78 éves Richard Office otthonába vitte őket,

aki fogdosta, majd megerőszakolta mindegyiküket.

A lányok "papának" szólították a férfit, aki 100 dollárt (közel 26 ezer forintot) fizetett az anyjuknak. Úgy tudták, hogy a férfi drogot is adott az anyjuknak - írja a Mirror.

Amíg a férfi a gyerekekkel fajtalankodott, a nő a nappaliban várt.


A férfit nemi erőszakért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, így legkorábban 146 éves korában szabadulhat.

Egy másik férfi, Alfredo Trejo pedig 25 év börtönbüntetést kapott. A 25 éves nő hozzá is elvitte a két kislányt.

A férfi megerőszakolta, és molesztálta a gyerekeket, majd fizetett az anyjuknak.

Summerlin beismerte tettét. A nő ügyét június 4-én tárgyalják, amikor ítélet is várható.

A kislányokat ideiglenes nevelőszülőknél helyezték el.


- mondta az ügyész, Irina Khasin.

A bíróság a lányok nagyanyját, Teresa Davidsont szintén bűnösnek találta, amiért nem védte meg a lányokat, miután azok elmondták neki, hogy szexuálisan bántalmaztak őket. Az asszonyt öt évre ítélték.