A magyar sorozatgyilkos, akit nem tudtak halálra ítélni

2018.05.21. 07:11

Két férjét és az anyját is megölhette Filó Margit, akinek nem volt fontosabb a világon a pénznél. A skizofrén asszony több idős nővel is végzett, miután aláíratta velük eltartási szerződést. Volt, akinek már a halála előtt megrendelte a sírkövét.

Filó Margit Makón született 1915-ben, egy szegény családban. Már fiatalon el kellett kezdenie dolgozni, hogy meg tudjon élni. 23 évesen egy zárt klinikára került, ahol skizofréniával kezelték. Innen később kiengedték, és munkát vállalt egy makói baromfitenyésztőnél, de összevesztek, Filó Margit pedig beperelte a férfit. A bíróság 14 ezer forintot ítélt meg a nőnek, amiből Szegeden vett magának egy házat 1949-ben. A háború és a tiszai árvíz után Szeged ekkor kezdett újjáépülni, a sok munkalehetőség rengeteg embert vonzott a városba, akik albérletekbe költöztek. Filó Margitnak is az volt a terve, hogy majd kiadja a háza lakásait, ezért ő a pincébe költözött be. Viszont a házban már laktak mások is, ugyanis a város kiutalt lakásokat szociálisan rászorulók számára.

Őket nem tehette az utcára, ezért a pénzéhes asszony eltervezte, hogy elüldözi, vagy akár meg is öli a lakókat.

Nagyon kellett neki a pénz

Tudta, hogy a lakókat időbe telik elüldözni a lakásából, ezért más úton próbált pénzhez jutni. Összeházasodott a háborús rokkant kéményseprővel, Barna Mihállyal, akinek volt egy kis földbirtoka. Az asszony jól bánt a pénzzel, nem sokkal később Debrecenben is vettek egy házat.

A nő nem volt hajlandó költeni, szakadt ruhákban járt és az alagsori lakásban éltek férjével. Varga Mihály beteg lett, az asszonynak kellett eltartania a férjét, akinek a gyógyszerei is sokba kerültek. A helyzet sokkal rosszabb lett Filó Margit számára, amikor a beteg anyja is odaköltözött, és őt is ápolni kellett. Segítségnek felvette Biczó Lajosnét, aki a segítségért cserébe ingyen lakhatott a házban. Margitnak elviselhetetlen lett a helyzet, és nem sokkal később a férje és az anyja is meghalt. Ebben a két esetben nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat.

Az első gyilkosságok

Biczó Lajosné teljesen ingyen lakott a házban, miután Filó Margit férje és anyja is meghalt, ezt természetesen Margit nem tűrte. Kifigyelte, hogy mikor érkezik vendég az asszonyhoz, majd amikor a férfi elment, bement a lakásába. Hosszan beszélgettek, majd Margit elment a betegeskedő nő gyógyszereiért a gyógyszertárba.

Biczó Lajosné bevette a gyógyszereit, és amikor elaludt, Margit megfojtotta.

A orvosok megállapították hogy fulladásban halt meg az asszony, le is tartóztatták Filó Margitot, de mivel aznap egy másik férfi is meglátogatta az asszonyt, ezért nem tudták rábizonyítani a gyilkosságot. Közben a nő újra megházasodott, a jómódú Varga Sándor lett a férje. Rávette a férfit, hogy hamisítsa meg a meggyilkolt asszony végrendeletét, így mindent ő örökölt.

A jómódú férfinak saját háza és birtoka is volt, a házasság után a ház felét egyből Margit nevére íratta, majd a végrendeletében is mindent a feleségére hagyott. Margit nem is várt sokat, két hónappal a házasság után, karácsonykor csattanómaszlaggal és beléndekkel mérgezte meg az ünnepi töltött káposztát. Varga Sándor megette a mérgezett ételt, amitől rosszul lett, de másnapra javult az állapota. Az ünnepi vacsorából egyébként a férfi másik két rokona is evett, de ők ugyancsak túlélték a mérgezést.

Pénzért Filó Margit őket is gondolkodás nélkül megölte volna.

A gondoskodó feleség húslevest csinált a beteg férjének, amibe még több csattanó maszlagot tett. Két tányérral etetett meg a férjével, aki ebbe már belehalt. A rendőrségnek ekkor még nem tűnt fel, hogy Filó körül halnak meg az emberek.

Előre megrendelte a sírkövet

Miután meggyilkolta a férjét, eladta a megörökölt vagyont és visszaköltözött a szegedi házába. Annak ellenére, hogy már több mint 100 ezer forintnyi vagyont halmozott fel, és az övé volt a Szegedi és a Debreceni ház, nem csökkent a pénzéhsége. A következő áldozatának az idős, beteg Siegel Ilonát szemelte ki. A bizalmába férkőzött, felajánlotta neki, hogy ingyen segít neki amiben tud és ápolja is. 1963-ban a beteg asszony rá is íratta a házát, ezzel alá is írta a halálos ítéletét.

Az idős nő sírkövét már akkor megrendelte, amikor az még élt.

Két héttel később megfojtotta a 75 éves Siegel Ilonát. A rendőrségnek nem tűnt fel, hogy valaki megint Filó Margit környezetében halt meg.

Hozzákezdhetett az eredeti tervéhez

Miután elintézte Siegel Ilonát és újabb 20 ezer forintot szerzett, hozzáláthatott eredeti tervéhez. Elüldözte a házban lakókat, a bérlőknek pedig 2500 forintért adta ki a lakásokat, amíg ő nagyjából 100 forintból élt az alagsorban havonta. Egy, a város által beköltözetett asszony, Tóthpál Mihályné viszont nem volt hajlandó kiköltözni a házból. Filó Margit végül vele is eltartási szerződést kötött, aztán azonnal elkábította gyógyszerekkel majd megfojtotta. Nála viszont ez nem volt elég a pénzéhes asszonynak, annyira dühös volt Tóthpál Mihálynéra, hogy megverte a holttestet. Az eltört bordák és a felszíni sérülések felkeltették az orvosszakértők figyelmét, és mivel senki nem állt kapcsolatban Tóthpál Mihálynéval, Margitra terelődött a gyanú.

Megúszta a kivégzést

Őrizetbe is vették a rendőrök és házkutatást tartottak nála, ahol félelmetes dolgokat találtak. Koponyákat és más emberi maradványokat.

Mint kiderült, Margit fosztogatta a temetőt, és a csontokból varázsszereket készített, amiket az ismerőseinek adott el.

A nyomozás során kiderültek Filó Margit korábbi gyilkosságai is. A tárgyalására a nagy érdeklődés miatt jegyeket is árultak. Az asszony elmondta a bíróságon, hogy ő igazából csak segített az áldozatain, és az államnak is segített, mivel nem kellett olyan embereknek nyugdíjat fizetni, akik már nem voltak hasznára a társadalomnak.

A bíró nem tudta halálra ítélni Margitot, mivel kétszer is kezelték skizofrénia miatt. Életfogytiglani gyógykezelésre ítélték, Filó Margit a lipótmezei intézetben halt meg.