RTL-kudarc Dirk Gerkens ellen

dirk gerkens tv2
Vágólapra másolva!
Pert vesztett az RTL Klub, mivel hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság azt a közel 150 millió forintos kártérítési igényt, amit az RTL Klub követelt Dirk Gerkenstől, a csatorna volt vezérigazgatójától - tudta meg az Origo Gerkens jogi képviselőjétől. A bíróság új eljárás lefolytatását rendelte el ebben az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Másodfokú ítéletet hirdetett a bíróság szerdán a Dirk Gerkens kontra RTL Magyarország perben, amit a TV2 jelenlegi, az RTL egykori vezérigazgatója indított előző munkahelye ellen. Komoly fiaskó érte a tárgyaláson az RTL-t.

Első fokon az RTL mellett döntöttek

A Dirk Gerkens és a Magyar RTL (MRTL) közötti munkaügyi pert Gerkens kezdeményezte, mivel szerinte munkaszerződését a korábbi munkaadója jogellenessen szüntette meg. Ebben a perben született egy elsőfokú ítélet még tavaly októberben. A bíróság megállapította, hogy az RTL jogszerűen szüntette meg Gerkens munkaviszonyát.

Azonban ebben az ügyben volt az MRTL-nek egy viszontkeresete, amiben közel 200 millió forintos kártérítést követeltek Dirk Gerkenstől arra hivatkozva, hogy a volt vezető bizonyos intézkedéseivel anyagi kárt okozott a cégnek. Első fokon akkor közel 150 millió forintos nagyságrendű kártérítést ítéltek az RTL-nek.

Dirk Gerkens javára döntött a bíróság a kártérítési ügyben Forrás: SCH Tomi

150 milliót vesztett az RTL

Másodfokon a bíróság szerdán úgy döntött, hogy

hatályon kívül helyezi ezt a kártérítési igényt, és új eljárás lefolytatását rendelte el -

tájékoztatták az Origót Gerkens jogi képviselői. Azt is megtudtuk, hogy másodfokon a bíróság helyben hagyta azt az elsőfokú ítéletnek azt a részét, miszerint az MRTL jogszerűen szüntette meg Gerkens munkaviszonyát.

A per munkaügyi részét illetően a jogi képviselők azt nyilatkozták, hogy valószínűleg a Kúriához fordulnak annak érdekében, hogy a munkaviszony megszüntetése körében hozott döntést felülvizsgáltassák.