Felrobbantottak egy magyar nőt Amerikában

Vágólapra másolva!
Mint ahogy már szerdán az Origo is megírta  robbanás történt egy kaliforniai orvosi központban. Mára kiderült, hogy egy csomagba rejtett bomba robbanhatott az ott üzemelő magyar szépségszalonban. A magyar tulajdonosnő meghalt a robbanásban, három ember pedig megsérült. A hirado.hu értesülései szerint korábban azt gondolták, hogy gázszivárgás okozta a detonációt, de mostanra kiderült, hogy szándékosan robbantottak.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Letartóztatták a robbantás gyanúsítottját.

A kaliforniai Aliso Viejo városában egy magyar szépségszalon ellen követtek el merényletet. A Híradó szerint 48 éves tulajdonos, Ildikó is a kozmetikai szalonban volt, amikor a robbanás történt.

Ő a helyszínen meghalt, további három ember megsérült, ők nincsenek életveszélyben.

Korábban azt hitték, hogy a robbanást gázszivárgás okozta, az FBI később azt mondta, hogy

már nem hiszik, hogy baleset volt, a robbanást egy robbanószerkezet okozta.

Az M1 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az FBI egy robbanószerkezet darabkáit találta meg a magyar szépségszalonban. A nyomozóiroda „gyanús anyagokat is talált", amelyeket már elemeznek.

Sajtóinformáció szerint a bombát egy kézbesítő vihette szalonba, ami egy orvosi központ emeletén volt.

Ildikó 15 éve élt az Egyesült Államokban férjével, felnőtt gyerekével és az édesanyjával. A nő múlt héten érkezett vissza Magyarországról az Egyesült Államokba.

Egyik szomszédja a Los Angeles Times-nak nyilatkozva elmondta, hogy

a családot teljesen sokkolta a hír. Igyekeznek mielőbb kapcsolatba lépni Ildikó magyarországi családjával.

Tiffany legalább 12 éve élt a család szomszédságában.

A szalon szomszéd épületeit is megrázta a robbanás. Andrew Dyjak egy masszázs szalon tulajdonosa azt mondta, hogy amikor rájött, hogy nem földrengés van, kijött a szalonjából.

Akkor látta a pusztítást.

- mondta Dyjak.

Már van egy gyanúsított

Az FBI csütörtök reggel letartóztatott egy férfit, akit a robbantással gyanúsítanak: az 59 éves Stephen Bealt, akivel Ildikó több közös képet is kirakott Facebookra.

Beal csütörtökön délután jelenik meg a bíróság előtt.