Ázsiai elefántok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Vágólapra másolva!
Három ázsiai elefánt érkezett a Szegedi Vadasparkba. A fiatal bikákat az állatkert új elefántházának átadásán, május 27-én láthatják először a látogatók.
Vágólapra másolva!

Az állatokat speciális járműveken szállították a Szegedi Vadasparkba. Shah Rukh és Shanti, a két tízéves hím egy-egy konténerben érkezett az osnabrücki állatkertből, az ötéves Taru pedig egy ládában tette meg a Hannover és Szeged közti utat - mesélte Veprik Róbert a vadaspark igazgatója.

Az állatok fuvarozását az elefántok szállításában világszerte az egyik legtapasztaltabbnak számító szakember, Roy Smith végezte, rajta kívül a német elefántgondozók is elkísértek az állatokat.

Taru egy nagy ládában, a két nagyobb hím pedig egy-egy konténerben jött, amelyeket daru emelt meg.

A rendkívül intelligens állatok számára az is fontos, hogy ki foglalkozik velük, ezért mindhármukat a megszokott, régi gondozóik fogadták az új helyen. Ki könyebben, ki nehezebben hagyta el a ládáját, konténerjét, de végül estére már valamennyien elfoglalták a saját helyüket az elefántházban.

Taru el is kezdett ismerkedni új csapattársaival, akik ormányukkal üdvözölték a fiatalabb állatot.

A Szegedi Vadaspark történetének eddigi legnagyobb,

480 millió forintos beruházással, uniós támogatással felépült elefántháza öt állat tartására alkalmas.

Hideg időben az elefántokat a hatméteres belmagasságú belső kifutóban láthatják a vendégek, az épülethez pedig az ország legnagyobb 7 ezer négyzetméteres elefántkifutója kapcsolódik.

A tervek szerint később elefánttehenek is érkeznek,

és így az állatkert a tenyészprogramba is bekapcsolódik.

Az elefántházban szarvcsőrű madarak és ázsiai kiskarmú vidrák is várják majd a látogatókat.

Az ázsiai elefántok érkezéséről készült fotókat a Szegedi Vadaspark honlapján nézheti meg.