Vascsővel, lapáttal és karddal támadtak

2018.05.18. 13:34

Felfegyverkezve, karddal, vascsövekkel és lapáttal támadt rá két férfira egy négyfős banda. Négy embert vertek meg, köztük egy nőt.

Az ítélet szerint 2016 januárjának végén a részeg férfiak egy korábbi nézeteltérés miatt megjelentek a ismerősük farkaslyuki házánál.

Egyikük kezében egy kard, míg a többieknél vascső, illetve lapát volt.

Mind bementek az udvarra, a ház ablakait betörték, és egyikük berúgta a bejárati ajtót és a házban egy nőt a vascsővel az oldalán megütötte. A támadás zajára hazaérkezett a nő férje, akire mind négyen rátámadtak. A fején, és az egész testén ütötték. Később ugyanitt egy másik férfit is összevertek. Ő ugyan megpróbált elmenekülni, de az egyik támadó utánafutott, és a kezében lévő karddal a feje felé csapott, és a száján meg is vágta.

A banda ezután elment egy másik férfihoz, és őt az ágyban fekve vascsővel többször megütötték. Itt fogták el őket a rendőrök.

Mind a három megvert férfi sérülései súlyosak.

A bíróság valamennyi férfinál körülményként vette figyelembe, hogy tettüket a megtámadott férfiak megbocsátották, hármuknak azonban így is börtönbe kell menniük.