Börtönőrt akart megvesztegetni egy rab

Vágólapra másolva!
Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség az ellen az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki egy Hajdú-Bihar megyei börtönben meg akart vesztegetni egy felügyelőt.
Vágólapra másolva!

Az eset még tavaly októberben történt. A biztonsági felügyelő a zuhanyzóból a zárkájuk felé kísérte a rabokat, amikor az egyik férfi lemaradt a társaitól. Az őrhöz lépett és megpróbálta megvesztegetni.

100 ezer forintot ajánlott fel azért, hogy becsempésszen neki egy mobiltelefont.

A felügyelő ezt visszautasította. A férfi megduplázta az összeget, és

már 200 ezer forintot kínált neki,

de hiába. Ezt az ajánlatot is visszautasította az őr, aki azonnal jelentette az ügyet a körletfelügyelőnek.

A szabály szerint az előzetes letartóztatottak a börtönben kijelölt telefont használhatják, és csak azt a mobilt tarthatják maguknál, amit a börtön ad nekik - írta Origónak küldött levelében a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség.

A más ügybenelőzetes letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyész további börtönbüntetés kiszabását javasolta, valamint azt, hogy tiltsák el a közügyektől.