Lehet, hogy az ön ellopott ékszereit találták meg

A Szentendrei Rendőrkapitányság nyomozás folytat a 13090/309/2018. bűnügyi számon csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy ismeretlen férfi 2018. március 18-án délután telefonon hívta fel az idős sértettet azzal, hogy fia balesetet szenvedett és az okozott kár rendezéséhez haladéktalanul nagyobb összegű készpénzre van szüksége. A sértett elhitte a férfi által közölteket és a később házához érkező csalónak készpénzt és ékszereket adott át. A sértett ezt követően döbbent rá, hogy becsapták ezért bejelentést tett a rendőrségen.
Vágólapra másolva!
A rendőrség egy csalónál lefoglalt ékszerek tulajdonosait keresi.
Vágólapra másolva!

Egy ismeretlen férfi márciusban hívta fel telefonon a sértettet, hogy a fia balesetet szenvedett és az kár rendezésére azonnal egy nagyobb összegre van szüksége.

A sértett elhitte, amit a csaló mondott és pénzt adott neki.

A sértett később rájött, hogy átverték, ezért hívta a rendőröket.

Forrás: Police.hu

Egy 44 éves és egy 51 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A házkutatás közben több olyan ékszert is lefoglaltak, amik feltehetően csalásból származnak.

A rendőrség azt kéri, hogy a valaki a weboldalukon látható ékszerek közül bármelyiket felismeri, jelentkezzen a rendőrségen.