Így akarja elfoglalni Soros György a magyar bíróságokat

2018.05.26. 09:33

Soros hazai kitartottjai megszállták a magyar bírósági rendszert is. Úgy tűnik, hogy a bevándorláspárti tőzsdespekuláns, miután a politikai szférából kiszorulni látszik - hiszen nem sikerült hatalomhoz juttatnia a hazai katonáit, illetve a hozzájuk köthető elvtelen ellenzéket - a bírósági rendszeren keresztül kíván befolyást gyakorolni a magyar közállapotokra. Csak az elmúlt évben több mint száz bírót és igazságügyi alkalmazottat okított („érzékenyített”, ők így mondják)  a hazai Soros-birodalom ékkövének számító Helsinki Bizottság. A kurzusok témája természetesen elsősorban a „szegény” migránsok helyzete volt.

 A hazai Soros-birodalom zászlóshajójának számító Helsinki Bizottság több száz bíró és igazságügyi alkalmazott számára tartott úgynevezett „érzékenyítő” tréningeket az elmúlt években.

Soros GyörgyForrás: --

A kurzusok témája természetesen mi más lehetett volna, mint a migránsok, a homoszexuálisok és egyéb „társadalom peremén élő” csoportok helyzete. Hiszen nincs is fontosabb probléma ennél, és nyilván a bírók megveszekedetten gonoszak és érzéketlenek lennének anélkül, hogy Soros emberei  kioktatnák őket.

Mindez súlyos alkotmányossági-összeférhetetlenségi problémákat vet fel, hiszen a Helsinki Bizottság jogászai bírósági képviseletet is ellátnak, azaz előfordulhat, hogy az érzékenyítő kiképző szembekerül az érzékenyített bíróval a tárgyalóteremben.Ebben az esetben pedig külső szemlélő számára erősen megkérdőjelezhető a bíró elfogulatlansága. Tessék elképzelni, mekkora sivalkodás lenne a baloldalon, ha ügyészek „érzékenyítenék” a bírókat, mondjuk, a bűncselekmények áldozataival való együttérzésre.

Látható tehát, hogy Soros katonái itt is a nagy terven, azaz Európa etnikai megváltoztatásán dolgoztak. Az érzékenyítő kurzusok számláját természetesen Brüsszel és a nagylelkű álfilantróp „házi kincstára”, az Open Society Foundation állta.

Csak a tavalyi évben több mint száz igazságügyi dolgozó járt a tréningeken. Felettébb érdekes, hogy informátoraink szerint a munkaügyi és cégbíróságokon nem tolonganak a jelentkezők, viszont számos  büntetőbírót „érzékenyítettek” már Soros fizetett katonái. Ilyen előadásokat amúgy nemcsak a Helsinki Bizottság, hanem Soros más fizetett zsoldosai is tartanak. 

A Helsinki Bizottság által szervezett kurzusok évek óta zajlanak. Hogy ez mennyire abszurd és vállalhatatlan, az is bizonyítja, hogy Brüsszel sokáig tagadta, hogy adtak volna pénzt, de a Magyar Időknek később kénytelenek voltak elismerni. 

Sorosék persze nem álltak meg a szimpla városi bírák agymosásánál, a befolyásuk érződik a csúcsszerv, a Darák Péter vezette Kúria menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának legutóbbi munkájából is. Kijelenthetjük, hogy ők már a beteljesült érzékenyítés állapotában vannak.

A 100 oldalas tanulmányban ugyanis több mint 30-szor hivatkoznak Soros hazai kiképző tanodájára, a Helsinki Bizottságra.

Ez igazán lehengerlő teljesítmény, tekintve, hogy az állásfoglalás elvileg szakmailag független módon, a magyar joggyakorlat elemzésének céljával készült. Ehhez képest a dolgozat nem is a tagadja, hogy a Soros-hálózat létezik. Nemes egyszerűséggel megjegyzi: a

Magyar Helsinki Bizottság ügyvédhálózatában tevékenykedő több ügyvéd jelezte a menekültügyi őrizet bevezetése óta, hogy a menekültügyi hatóság nem rendesen végzi a feladatát.

Tetszik érteni. Nem „panaszkodott”, nem „állította”. „Jelezte”. Az ügyvéd mint hiteles, elfogulatlan forrás.

De nézzük, mit is jeleztek Soros emberei, ami annyira felháborító? Nos, azt, hogy tapasztalataik alapján bizonyos állampolgárságú (például pakisztáni, koszovói, algériai, grúz, nigériai, ghánai, mauritániai, bangladesi, indiai, stb.) menedékkérők jóval nagyobb eséllyel kerülnek menekültügyi őrizetbe, mint más országokból származó társaik. 

Fordítsuk le: a menekültügyi hatóságok olyan gonoszak, hogy nem hiszik el szegény migránsoknak bemondásra, hogy menekültek, hanem megvizsgálják a panaszukat. És például, ha az európai (!!!) Koszovóból, vagy a világ legnépesebb demokráciájából, Indiából (melynek úgynevezett demokrácia-indexe a Soros-szervezetek és sajtójuk szerint magasabb, mint az EU felének!!!) érkeznek, kételkednek, hogy háború elől menekülnek, és nem egyszerűen csak gazdagabb országban szeretnének élni.

Szóval, ha bárki azt hitte volna, hogy Soros hazai kitartottjai április 8-a után feladták a küzdelmet azért, hogy áterőszakolják véleményüket a magyar társadalmon, biztosítanunk kell, hogy nem, nem adták fel. Csak most épp a bíróságot és az igazságszolgáltatást vették célba, a bíróság áll támadás alatt.