Kérem, meséljen kicsit az Origo olvasóinak arról, hogy ki is valójában Milo Yiannopoulos!
Az emberek általában kiábrándulnak, amikor rájönnek, hogy az ember, akit a színpadon látnak, az valóban én vagyok. Ez mindig is így volt, pont olyan röhejes vagyok otthon, mint a munkában.
Azt hiszem az egyik dolog, ami igazán hatékonnyá tesz abban, hogy a nyugati civilizáció, a kereszténység és a nyugati kultúra élharcosa legyek, az az, hogy tényleg komolyan gondolom ezeket a dolgokat.
Az olyan embereket, mint én, gyakran éri az a kritika, hogy csak színészkednek, és valószínűleg nem is valódi, amit csinálnak, tehát azt sugallják, hogy ők valójában bohócok. Úgy gondolom, a bohócozást nagyon gyakran érvként használják fel ahhoz, hogy hiteltelenítsék ezeknek az embereknek a valódi mondanivalóját. Valószínűleg a baloldal számára az a félelmetes, hogy én mindent komolyan gondolok.
Ha valaki végigpörgeti az életrajzát, akkor már az első két másodpercben egy összetett személy képe rajzolódik ki: kommentátor, író-publicista, blogger, médiaszemélyiség, előadó, vállalkozó, turnésorozatot visz – az ember csak kapkodja a fejét. Felvetődik a kérdés: hogy lehet ennyi mindenre koncentrálni egyszerre?
Úgy, hogy briliáns vagyok. (nevet) Azt hiszem, azért vagyok nagyon hatékony, mert borzasztóan keményen dolgozom. (nevet) Mindig úgy közelítettem meg a pályámat, hogy ha valóban sikeres és az egész világon befolyásos akarok lenni, akkor olyan munkamorál alapján kell dolgoznom, mint egy popsztárnak. Ezek a srácok három hónapon keresztül minden éjszaka turnéznak, játszanak és egy hihetetlenül kimerítő show-műsort nyomnak le. Ezek az emberek azonkívül, hogy tehetséges előadók, tulajdonképpen sportemberek, atléták, akik megtanultak a színpadon táncolni. Ráadásul hihetetlen kitartásuk, állóképességük is van. Én magam is valami hasonlót próbálok meg végrehajtani. Nincs igazán hobbim. Van viszont egy férjem, akit szeretek, és akivel a szabadidőmet töltöm.
Szeretem, amit csinálok – szerencsére sok mindennel foglalkozom: például könyveket adok ki, aktivista, szerző vagyok, és csomó minden mással töltöm az időmet.
Nagyon szerteágazó tehát a tevékenységi köröm, és megpróbálom a munkámban kifejezni önmagamat. Kifejezetten frusztrált vagyok és unom magam, hogyha nem dolgozom. Ha elmegyek szabadságra, akkor két nap után már visszavágyom melózni.
Napszemüvegben, kigombolt ingben, a létező leglazábban ül itt. Az egész lénye egyfajta szembenállást jelent a hagyományos konzervativizmussal, ugyanakkor magáénak vallja a legfontosabb konzervatív értékek többségét. Például az abortusz, a fogamzásgátlás és a házasság kérdésében határozottan a katolikus egyház álláspontja mellett áll ki. Mi ez a kettősség?
Az emberek szerintem azért nem tudnak hova tenni, mert úgy nézek ki, úgy beszélek, úgy élek, mint egy baloldali. Az igazság az, hogy a popkultúrában nőttem fel, meleg és divatos vagyok. Úgy gondolom, lehetsz divatos, lehetsz meleg, lehetsz jóképű, lehetsz minden, a lényeg: nem kell hinned az őrült társadalmi előítéleteknek. Lehetsz konzervatív is. Talán pont ezért utálnak ennyire.
A liberálisok azt gondolják rólam, hogy egy vagyok közülük, mert a külsőségek erre utalnak. De ahelyett, hogy hagyom magam megváltoztatni, elutasítom, hogy helyettem a baloldal, a kritikusok vagy Hollywood határozza meg a véleményemet.
Így én vonom le a különböző következtetéseket, és én fogalmazom meg ezt magamnak. Egyébként pedig nagyon sok olyan ember van, mint én. De nagyon sokukban nincs meg a kellő bátorság ahhoz, hogy olyan jellegű pályát fussanak be, mint én.
Térjünk rá kicsit Magyarországra. Bizonyára hallott róla, hogy a magyar kormány több olyan formabontó intézkedést is hozott, amelyek nagy visszhangot váltottak ki Brüsszelben. Többek között ilyen volt a határzár felállítása az illegális migráció megállítása érdekében, vagy a Stop Soros kidolgozása. Mi a véleménye ezekről a lépésekről?
Orbán Viktor az egyetlen, aki védelmet nyújtott népének az agresszív bevándorlótömeggel szemben, mint egy középkori keresztes lovag. Napjainkban ugyanaz történik, mint a középkorban, és ugyanarra van most is szükség. Ez nem egy olyan háború, amit a harctéren pajzsokkal vívnak, de szükségünk van a keresztes lovagokra.
Amit Magyarország tesz a migráció kérdésében, az nagyon inspiráló és feltétlen szükséges is.
A szívekért, az eszmékért, a gondolatokért és az egyetemekért kell vívni a harcot.
Magyarország a frontvonalon van ebben a háborúban. Magyarországnak egy nagyon véres, szörnyű, és borzasztó XX. századi történelme volt, és nagyon valószínű, hogy emiatt is harcol most ilyen nagy elánnal.
A harc, amit vív, az felfoghatatlanul nehéz, ugyanakkor hatalmas erőt mutat Magyarország.
Az újságírók Nyugaton ezt úgy kommentálják, hogy „oh, Magyarország szélsőjobboldali, populista, bla bla bla." Úgy tűnik, a magyarok pedig egyszerűen csak azt mondják,
oh, mi csak védjük a határainkat, nem akarjuk, hogy lerombolják az országunkat, nem akarjuk, hogy lerombolják a kultúránkat, amiben mind nagyon-nagyon hiszünk, akárcsak a tradícióinkban és a történelmünkben.
Ez egész egyszerűen gyönyörű! Ami hihetetlen, az az, hogy ez máshol nem így működik, nem így gondolkodnak. Az, amit Magyarország tesz, az nagyon figyelemreméltó.
Összességében mi a meglátása a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban?
Orbán Viktor az egyik legfontosabb újhullámos vezetője lesz a nyugati világnak az elkövetkezendő 30 évben. Reményeim szerint nem az utolsó.
Azt gondolom, óriási, amit Orbán tesz. Az emberek figyelnek rá, a magyar miniszterelnök hatással van rájuk.
Az emberek számára meglepő, hogy valaki azt meri mondani az Európai Uniónak, hogy „á-á srácok, ebből elég, oké, ennyi. „Velem vagytok?" - kérdezte, és a magyarok azt mondták,„igen!"