Lajosmizsei horror: összeszurkálta másfél éves kislányát egy férfi

2018.05.27. 19:58

Összeszurkált az apja egy másfél éves kislányt Lajosmizsén, legalább négyszer szúrta meg. A nagymama orvoshoz vitte a gyereket, de azt hazudta, hogy üvegbe esett. A háziorvos ezt nemcsak elhitte, hanem haza is küldte őket, mondván nincs komoly baj. 

Úgy tudni, hogy az akkor 31 éves T. József akkor már negyedik napja drogozott, hallucinált, majd magából kifordulva megragadta a másnapi disznóvágáshoz kikészített kést, és legalább négyszer másfél éves kislányába vágta, majd magát is megszurkálta, mentők vitték el - írja a Bors. A nagymama a mentősöknek tagadta, hogy a gyerek is megsérült volna, így a vérző, súlyosan sérült kicsi ellátatlanul otthon maradt.

Mikor a mentősök elmentek, a nagymama a háziorvoshoz rohant, de azt hazudta neki, hogy a baba üvegbe esett, az karcolta meg a mellkasát. Az orvos megvizsgálta a gyermeket, és nem vette észre a brutális szúrásokat, sőt csak felszínesnek értékelte a sebeket, amelyeket fertőtlenített és leragasztott, majd hazaküldte őket. A gyerek este már vért hányt a kórházban, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Ekkor már a kórházban orvosi bravúr kellett, hogy életben maradjon.

A kislány azóta elkerült a családtól, és nevelőszülőknél él Szegeden. Az apát, T. Józsefet már jogerősen elítélték, ő 13 évet kapott, hétfőn azonban a kislány sérüléseiről hazudó nagymama és az orvos áll bíróság elé.