Hatmillióba kerül az ÁSZ megrongált épületének helyreállítása

Állami Számvevőszék, székház, helyreállítás
Vágólapra másolva!
Több mint hatmillió forintba kerül az Állami Számvevőszék megrongált székházának helyreállítása. Az ÁSZ által használt műemléki védettség alatt álló épületet január 17-én rongálta meg Gulyás Márton a társaival, összefestékezték a teljes homlokzatot. A károk helyreállítása hétfőn kezdődött meg. Az ÁSZ szerint a vandál támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, és az adófizető állampolgároknak okoztak kárt. Az ügyben megtették a szükséges jogi lépéseket.
Vágólapra másolva!

A Soros György által támogatott Gulyás Máton és csapata narancssárga festékkel öntötte le az Állami Számvevőszék épületét, főleg azt a réztáblát, amin az intézmény neve szerepel, valamint több helyen narancssárgára festették a falat. A falak és az üvegfelületek mintegy 20-30 méter hosszan festékesek lettek.

Forrás: aszhirportal.hu

Az ÁSZ munkatársai a támadás után azonnal elkezdték lemosni a festéket, de nem sikerült teljesen eltűntetni. A porózus szerkezetű, antik kőburkolat apró réseiben

több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott.

Forrás: aszhirportal.hu

Az ÁSZ szakvéleményeket és ajánlatokat kért be az okozott kár pontos megállapítása érdekében, valamint egyeztetett az Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatallal a helyreállításról. Ezek alapján

az okozott kár kijavításának teljes költsége 6.096.899 forint.

Ebbe beletartozik a homlokzati kőburkolat tisztítása, a vakolt felületek javítása és festése, valamint az épület állványozása - írja az aszhirpoltal.hu.

Forrás: aszhirportal.hu

Az Állami Számvevőszék szerint a rongálók a nemzeti vagyont rongálták meg,

az adófizető embereknek okoztak kárt.

Forrás: aszhirportal.hu

Az okozott kár mértékéről az ÁSZ tájékoztatta az ügyben eljáró hatóságot, továbbá a megtérítése érdekében megtette a szükséges jogi lépéseket.

Forrás: aszhirportal.hu

Az ÁSZ székháznak helyet adó épület, a Duna-korzó hét koraeklektikus háza közül egyetlenként maradt fenn. Az 1869-71-ben épült palotát a hajlított székeiről híres Thonet testvérpár építtette.

Tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik építő cége volt. Az épület műemléki védettség alatt áll.