Többször fenyegetőzött azzal, hogy felgyújtja őket, végül megtette

Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásban marad az a mezőcsáti férfi, aki tavaly nyáron rágyújtotta a házat egy háromgyerekes apára. A férfi mellett egy másfél éves, beteg kislány is bent égett. A két idősebb gyereknek sikerült kimenekülnie a lángok közül, de a mai napig nem tudták feldolgozni a tragédiát.
Vágólapra másolva!

Közel egy éve történt a tragédia, amelyben az apa és másfél éves, beteg kislánya meghalt. A 33 éves Róbert és a gyújtogató, Csaba rokonok voltak. Az utóbbi házában, albérletben lakott a család. Róbert egyedül nevelte három gyerekét: felesége belehalt a kisebbik lány szülésébe.

A két férfi sokszor összeveszett, és Csaba többször megfenyegette a családapát, hogy rájuk gyújtja a házat.

Tavaly július 17-én éjjel azonban nem csak fenyegetőzött, meg is tette. A család sokáig mulatozott; szülinapot ünnepeltek. Az apa már visszament a házba, és lefektette a három gyereket, majd ő maga is lefeküdt aludni. Ekkor ért haza Csaba, a fiatal férfi részegen. Mivel hangosan énekelt és kiabált, Róbert rászólt, hogy ne hangoskodjon, mert felkelnek a gyerekek. Csaba fenyegetőzni kezdett, majd elment a házból.

Később, amikor visszatért, meggyújtott egy pólót, és a szőnyegre dobta.

A szőnyeg lángra lobbant, majd a ház is. A gyújtogató elmenekült.

A füstre az akkor 14 éves Éva ébredt fel először. Ő keltette fel a testvéreit és apját. A férfi gyorsan kimenekítette a két nagyobb gyereket, majd visszarohant a másfél éves kislányáért.

Ekkor azonban az égő házban felrobbant egy gázpalack, a robbanás erejétől pedig leszakadt egy gerenda, ami pont férfira esett. Mindketten bennégtek a házban.

mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
mezőcsáti gyújtogató
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori
Mezőcsát házgyújtogatós sztori

A rendőrök mindenütt keresték a gyújtogatót, végül megtalálták, a bozótban bujkált. Csaba ekkor még tagadta tettét, később azonban beismerte, hogy ő gyújtotta fel a saját házát.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett gyilkosság

miatt indult ellene eljárás. A férfi előzetes letartóztatásba került, mivel a bíróság úgy találta, hogy életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat, amivel ő maga is tisztában van, ezért fennáll a veszélye annak, hogy megszökne, elrejtőzne. Mivel emellett kockázatot jelent, hogy a büntetett előéletű gyújtogató tanúk befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás befejezését, és attól is tartani lehet, hogy újabb bűncselekményt követne el, egy évvel a gyilkosság után, május 29-én kedden

meghosszabbították az előzetes letartóztatását.

A mezőcsáti gyújtogatót kísérik a Miskolci Törvényszék folyosóján 2017. július 19-én Forrás: MTI/Balázs Attila

Az Origo információi szerint Csaba nem vette fel a kapcsolatot a családjával, és a rokonai sem keresték meg Csabát az előzetes letartóztatás alatt. Senki sem kíváncsi rá.

- mondta a tragédia után az Origónak az egyik szomszédasszony, és azt is elárulta,

hogy a gyújtogató rendszeresen ivott,

a szőlőhegyen és az utcán is élt egy ideig.

A család egyik szomszédja Forrás: Polyák Attila - Origo

Egy másik szomszéd ott volt, amikor a szerencsétlenség történt. Megpróbált segíteni a gyerekeknek, de nem sikerült neki.

- mesélte a fejét csóválva.

Az idősebb lánynak sikerült kimenekülnie a lángok közül. Ő akkor és ott sokkot kapott.

A tragédia után gyakran mondogatta, hogy haza kell mennie, hiszen biztos felkelt már a húga.

Öccsével együtt a lány először a nagybátyjukhoz került.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Origo stábja nemrég Tiszatarjánon járt, ahol a most 15 éves Éva a nagynénjénél lakik. Ő nem látta, hogy ki gyújtotta fel a házat, csak arra emlékszik, hogy menekülnie kellett. A 13 éves fiút a nagyapja neveli.