A parlamentből is kidobná Dúró Dórát a Jobbik elnöksége

2018.05.30. 16:34

Gyorsított eljárás: a párt parlamenti frakciójából tegnap kizárt politikust ma az elnökség felszólította mandátumának visszaadására. Dúró tegnap késő este közösségi oldalán jelezte, hogy nem tartja meg képviselői helyét.

Tegnap este Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy bizalomvesztés miatt kizárták Dúró Dórát a Jobbik országgyűlési frakciójából. A dolog érdekessége, hogy négy olyan képviselő is akadt a képviselőcsoportban, aki nem támogatta a párt szimbolikus arcának eltávolítását, egy politikus meg tartózkodott – pedig Vona Gábor alaposan megválogatta, kik kerülhetnek be a frakcióba. A bizalmi szavazás után a frakció felkérte a párt elnökségét, döntsön a mandátumáról.

Már vissza is hívták Dúrót

Nem halogatták Sneider Tamásék a dolgot Dúró-ügyben, a mai napon már hivatalosan vissza is hívták országgyűlési képviselői tisztségéből a politikust. Bár Dúró jogi értelemben nem lenne köteles visszaadni mandátumát pártjának, ő azonban mégis kész ennek eleget tenni.

A Jobbik politikusa tegnap késő este, kizárását követően úgy fogalmazott Facebook-oldalán, hogy
méltósággal tudomásul veszem, de megdöbbentett a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése.

Hozzátette, az elmúlt hónapokban többször is közeli realitássá vált számára, hogy mással foglalkozzon, és elkezdett - például angoltanulással - felkészülni egy civil életre. Hogyan jutott el a Jobbik odáig, hogy kirúgja egyik szimbolikus politikusát? Erre ebben a hosszabb írásban igyekeztünk választ adni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK