Itt a jobbikos szakadárok listája: ők hagyhatják el Vona pártját

VOLNER János; STUMMER János; Z. KÁRPÁT Dániel; SNEIDER Tamás; BANA Tibor; APÁTI István; GYÖNGYÖSI Márton; HEGEDŰS Lorántné; JAKAB Péter
Budapest, 2018. május 12. Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke (k), Gyöngyösi Mártont elnökhelyettes (b4), Bana Tibor (b), Hegedűs Lorántné (b2), Apáti István (b3), Z. Kárpát Dániel (j3), Stummer János (j2) és Volner János alelnökök, valamint Jakab Péter szóvivő (j4) a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Jobbikos körökből juttattak el hozzánk egy névsort, és a hozzá tartozó információkat. A négy politikuson kívül 4-5 képviselő fontolgatja távozását a képviselőcsoportban. Ha ez így van, akkor elképzelhető, hogy a párt frakciójának harmada otthagyja a Jobbikot. Kik ezek a politikusok? Nézzük meg!
Vágólapra másolva!

A választások óta folyamatosan áll a bál a Jobbiknál, azóta napirenden van a kérdés, hogy kiszakadnak-e a régi Jobbik szellemiségét képviselő radikálisok a pártból, és ha igen, mikor. Dúró Dóra frakcióból való kizárásával pörögtek fel igazán az események, Toroczkai László közösségi oldalán írásban rögzítette a pártszakadást, sejtelmesen azt írta, a pártok jönnek, mennek. Ezt az álláspontját ma reggel megerősítette az M1 stúdiójában: szerinte a Jobbik egysége gyakorlatilag menthetetlen. Innentől kezdve viszont a legizgalmasabb kérdés, hogy milyen formában fogják a radikálisok folytatni, és ki fog Toroczkaival tartani. Ennek több mérője is lehet, értelemszerűen el kell választani a pártelitet, és a mezei párttagokat, utóbbiak esetében tömeges kilépésre lehet számítani.

Ha egy pillanatig végigpörgetjük Dúró mandátumügyét, akkor találkozhatunk egy nagyon érdekes mozzanattal.

Ami arra utal, hogy még a párt frakciójában sincs egység a párt irányvonalával kapcsolatban, sok jobbikos képviselő nem zárta le magában a kérdést.

A jobbikos képviselők közel negyede nem támogatta Dúró kirúgását a frakcióból

Kedden sajtótájékoztató keretében jelentette be Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője, hogy a parlamenti képviselőcsoport bizalomvesztés miatt Dúró Dóra kizárásáról döntött. Már önmagában ez is váratlan volt, mert a legtöbben azt várták, hogy először Toroczkait távolítják el a pártból. Viszont még ennél is sokkal érdekesebb volt a Dúróról szóló bizalmi szavazás kimenetele:

  • 4 jobbikos képviselő nem támogatta Dúró kirúgását
  • 1 jobbikos képviselő tartózkodott a kérdésben
  • 1 érvénytelen szavazat érkezett
  • 20 pedig az eltávolítása mellett döntött

Miért érdekesek ezek a számok? Több okból is. A Jobbik 2018-as országgyűlési listáját a Simicska Lajos irányítása alatt lévő Vona Gábor, expártelnök állította össze, így ő határozta meg, hogy ki kerül befutó helyre, és ki nem. Így lehetett parlamenti újonc Varga-Damm Andreából, a milliárdos üzletember ügyvédjéből, vagy Jakab Péter újhullámos jobbikos politikusból.

Kifejezetten meglepő az eredmény, hiszen Vona alaposan megválogatta, kik lehetnek bent az Országgyűlésben. Pártbeli források azt rebesgetik, több körös rostán kellett átmenni ahhoz, hogy valaki elnyerje az azóta megbukott politikus kegyét.

Márpedig akárhogyan nézzük a 26 képviselőből 6 ilyen-olyan formában nem támogatta, hogy Dúrót kirúgják maguk között. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyik nyilván maga Dúró, akkor is a jobbikos politikusokok ötödéről van szó. Ha ehhez hozzávesszük a Jobbikban eluralkodó általános hangulatot, miszerint erősen terror alatt tartják politikusaikat többek között a pártközpontból érkező telefonhívásokkal. Megírtuk, hogy Toroczkai platformalapításának hírére, felcsörgették a Jobbik-frakció tagjait, hogy csatlakoznának-e a szerveződéshez. Ilyen viszonyok között lehet, hogy sokan nem merték vállalni a véleményüket, még ha a Dúróról szóló frakciószavazás titkos is volt.

Meglepően sokan kiálltak Dúró Dóra (kékben) mellett a róla szóló bizalmi szavazáson Forrás: Facebook

Dúró tegnap esti interjújában férjéhez hasonlította helyzetét, és valóban, Novák Elődöt hasonló körülmények között, bizalmi szavazás keretében távolították el a képviselőcsoportból, csak két évvel korábban. Bár elsőre jelentéktelen információmorzsa lehet, de valójában nagy jelentősége van. 2016-ban 18 igennel, 4 nemmel 2 tartózkodás mellett szavazták meg Novák frakcióból történő kizárását. Mi ennek az üzenete? Bár a párt frakciótagjainak egy része lecserélődött, ennek ellenére kísértetiesen hasonlóak a számok a két kizárás esetében. Tehát

hiába telt el két év a baloldalhoz közeledés bűvöletében a törésvonalak, a frakción belül csoport közötti erőviszonyok ugyanazok maradtak.

Akárcsak a legutóbbi tisztújító kongresszuson, az erősen szűrt frakcióban is erőteljes elégedetlenség mutatkozik a párt sorsának alakulásával.

Dúró kirúgását ellenezték, otthagynák a frakciót is?

A szavazás üzenetének megfejtése után egy ennél is fontosabb kérdés maradt hátra: kik ellenezték Dúró Dóra eltávolítását a párt képviselőcsoportjából. Toroczkai László szövetségese tegnapi interjújában elárulta, nem tudja, kik hagynák ott a frakciót, erről nincs információja. Ehhez képest

szerkesztőségünkhöz eljutott egy lista azokról a jobbikos politikusokról, aki kiálltak Dúró Dóra mellett, és könnyen lehet, ha kenyértörésre kerülhet sor a radikálisok, és a balratolódás hívei között, akkor otthagyják a Jobbikot.

Pártbeli információkra alapozva informátorunk névsora szerint ők szavaztak nemmel Dúró eltávolítására (aki, úgy tudjuk, tartózkodott a szavazás során):

  • Apáti István
  • Hegedűs Lóránt Gézáné
  • Szávay István
  • Volner János

Első ránézésre sok meglepetés nincs a névsorban, hiszen valamennyien egykoron a párt radikális szárnyához tartoztak. Apáti István élő rádióadásban tett erősen antiszemita kijelentéseket, zsidó összesküvőkről beszélt és „kiválasztott nép” kifejezést használta a kiszivárgott hangfelvételen. A tisztújító kongresszuson bekerült a párt elnökségébe Hegedűs Lóránt Gézánéval együtt. Sőt, Apáti Volner János után a második legtöbb szavazatot kapta az alelnökök versenyében. Hegedűsné hosszú utat tett meg, hogy felküzdje magát a párt élvonalába, sok sérelem érte ez idő alatt. Ismert, a 2016-os tisztújítás előtt Szávay Istvánnal és Novák Előddel együtt Vona Gábor a vadhajtások lenyesésének legfontosabb állámásán megvétózta az alelnökségért való indulását a kongresszust megelőzően. Úgy tudjuk, Hegedűsné közel sem nézi jó szemmel pártjának a balratolódását, rengeteg indulat van benne. Emlékezetes, 2013-ban még a bukott pártelnök Hegedűsné férjével, Hegedűs Lóránt református lelkésszel közösen avatott Horthy Miklós-szobrot a belvárosban. Szávay István az egyik legellentmondásosabb politikus a Jobbikban. Kollégiumi társai szélsőjobba hajló múltjáról számolnak be, amely irányt sokáig a Jobbikon belül is képviselte. Az ő karrierje is törést szenvedett, amikor Vona nem engedte indulni az alelnökségért. Eleinte konfrontálódott a pártelnökkel, azonban később „jobb belátására" tért, és belesimult a néppárti politikába, azonban lelke mélyén továbbra is radikális maradt.

Az a pletyka járja jobbikos körökben, hogy Szávay Dúró bizalmi szavazásakor azt mondta, ezt „nem bírná el a lelkiismeretem”, így is túl sokat adtam fel az elveimből.

Végül Volner János újraválasztott alelnök is rajta van ezen a listán, akit legtöbben a Jobbik eredeti szellemiségű politikusaként könyvelnek el. Bár olyan információk is keringenek róla, hogy a kongresszust megelőzően mindkét oldal megkereste különböző ajánlatokkal. Sokan egy radikális beállítottságú biznisz politikusnak tartják, aki ügyesen lavíroz a párton belüli táborok között. Az viszont sokat mondó, hogy pont Dúró kizárását megelőző napon beszélt arról az ATV-ben, hogy meg kellene hallgatni Toroczkaiékat, és az elnökségnek el kellene végre kezdenie politizálnia. Azóta pedig a Facebook oldalán Simon és Garfunkel slágerével, a Sound of Silence-szel (A csend hangja) kommentálta a kizárást.

Mi lehet a vége a történéseknek?

Azt nem lehet tudni, hogy közülük mindenki otthagyná a frakciót, de jelen állás szerint minden esély megvan erre.

Viszont ami kifejezetten érdekes és meglepő, hogy forrásunk szerint további 4-5 jobbikos képviselő is gondolkozik a frakcióból való távozáson. Úgy látja, hogy a radikálisok 8-9 fővel számolhatnak, ha a végleges szakadásra sor kerül, a többiek egyértelműen Vona hívei.

Ha ez valóban így van, akkor komoly vérveszteség érheti a Jobbik jelenlegi képviselőcsoportját, ugyanis előfordulhat, hogy a képviselők harmada otthagyja a pártot. Ez a Jobbik totális meggyengülését jelentené – az Országgyűlésben is.