Kásler Miklós azonnali lépést ígért a kórházi fertőzések ügyében

2018.06.01. 10:22

Az egészségügyben úgy érdemes gondolkodni, hogy miként lehet biztosítani adott intézményben a megfelelő létszámot, infrastruktúrát és a szükséges pénzügyi forrást; ugyanez vonatkozik az iskolákra is - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. 

Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak elmondta: az egészségügyben a legakutabb pont, amelyben azonnal lépni kell, az a kórházi fertőzések kérdése. Ebben már el is készült egy részletes cselekvési terv. A következő fontos lépés az alapellátás - ahol a miniszter a csoportpraxis elterjesztését támogatja -, továbbá gyors beavatkozást igényel a sürgősségi ellátás is.

Nagy területnek mondta Kásler Miklós a népegészségügyet is. Emlékeztetett arra, hogy minden betegségcsoport esetében, amelyek népegészségügyi jelentőségűek, vannak már országos intézetek - több közülük nemzetközi színvonalú -, és úgy vélte, érdemes lenne ezek közé kiépíteni az országos hálózatokat, hasonlóan az onkológiához, ahol ez már le is zajlott.

Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter az új kormány tagjainak kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2018. május 18-ánForrás: MTI/Kovács Tamás

Számítanak a pedagógusok véleményére

Az oktatásról a témáért felelős miniszter azt mondta, hogy magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a cél, amely „felkészíti a fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra, és életre szóló értéket ad számukra”. A nemzeti alaptantervet kiválónak minősítette, de hozzátette, hogy a kivitelezéssel vannak gondok, például az ismeretanyag átadásának tempója gyorsabb kellene, hogy legyen. Továbbá „hangsúlyozni kell, hogy az alapvető értékek minden esetben meghatározzák a tartalmat” - mutatott rá. Kijelentette azt is, hogy a pedagógusok véleményét, javaslatait eddig is meghallgatták, és ezután is számítanak rájuk.

Kulturális csúcsintézmény jöhet

Kásler Miklós demográfiai kérdésekről is beszélt. Hangoztatta: a kormány célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és szerinte „ehhez demográfiai fordulat szükséges”. A fordulatot a családok támogatásával szeretnék elérni - tette hozzá, kijelentve: a meglévő gyermekvállalási kedvet meg kell próbálni olyan materiális viszonyokkal alátámasztani, amelyek lehetővé is teszik a gyermekvállalást.

A kulturális ágazatban szükséges átszervezésekkel kapcsolatban a miniszter úgy vélte: sok nemzeti intézet áll félig kihasználatlanul, például a Nemzeti Színház, a Széchenyi Könyvár, a nagy közgyűjtemények és az országos levéltár. „Ezeket újraéleszteném, például az oktatásba is bevonnám” - hangoztatta, hozzátéve: „jó lenne, ha az egészségügyhöz hasonlóan az emberek kultúrával való ellátását is hálózatba lehetne szervezni, egy csúcsintézménnyel az élen”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK