Megölték és bebetonozták a dunaföldvári vállalkozót

Vágólapra másolva!
Több köbméter betonba öntötték a holttestet, majd egy épületet is felhúztak fölé. Gyilkosai így tüntettek el nyomtalanul egy dunaföldvári vállalkozót, akit megfojtottak, és több millió forintot vettek el tőle. A TV2 hírműsora, a Tények úgy tudja, hogy a rendőrség vádalkut köthetett valakivel, így tudták meg, hol kell keresni az áldozatot.
Vágólapra másolva!

A vád szerint még 2013-ban az egykori önkormányzati képviselő és társai kiraboltak és megöltek egy dunaföldvári vállalkozót. A holttestet egy ház pincéjében próbálták eltüntetni.

Mint a gengszterfilmekben: elásták, majd betontörmeléket öntöttek rá.

A képviselő és a társai gyakorlatilag puszta kézzel fojtották meg a vállalkozót.

"A vállalkozót a lakásában bántalmazták, aki a bántalmazás következtében meghalt, majd a holttestet Dunaújvárosba szállították és az általunk megtalált helyre elrejtették. Ebben rendkívül körültekintőek és alaposak voltak: több köbméter építési hulladékot és betont próbáltak felhasználni az elrejtéshez, majd ezt követően a pincerészre még egy új épületrészt is húztak" – mondta Molnár Gábor, a megyei rendőrség főkapitány-helyettese.

Már biztos, hogy a gyilkossághoz üzleti vita vezetett,

a megfojtott vállalkozó az adatok szerint mintegy hárommillió forinttal tartozott az egyik férfinak, és nem akarta megadni.

A pénteki bírósági tárgyaláson az ügyész szerint nem megverni, hanem egyértelműen gyilkolni akart az elsőrendű vádlott, amikor megragadta az áldozat nyakát.

"Itt fojtogatásról van szó, az pedig mindenki számára nyilvánvaló és köztudomású, hogy a nyak megragadása és szorosan tartása rövid időn belül ez a sértett halálához vezet" – mondta Fekete Eszter ügyész.

A gyilkos a volt képviselőnek a hallgatásáért cserébe egy aranyláncot, majd 1.300.000 forintot adott. G. Roland harmadfokú vádlott képviselői mandátuma azóta megszűnt, lemondott három héttel azután, hogy meggyanúsították.

Az ítélethozatal június közepén várható.