Öt és fél évre ítéltek egy szerb kábítószercsempészt Szegeden

Vágólapra másolva!
Jogerősen öt és fél év börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla kedden egy szerb férfit, aki több mint 18 kilónyi marihuánát akart Magyarországon keresztül Bécsbe csempészni 2016-ban.
Vágólapra másolva!

A férfit különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettében mondta ki bűnösnek a tábla, és a szabadságvesztés mellett

hat évre ki is utasította Magyarország területéről.

A családtagjaival rendszeresen ausztriai rokonaihoz járó férfi 2016 őszén ismerkedett meg megbízójával, aki arra kérte, hogy

9 ezer euróért cserébe, az autójával szállítson marihuánát Bécsbe.

A férfi a kapcsolattartáshoz két SIM-kártyát, valamint előlegként 2500 eurót kapott. 2016. december 25-én Koszovóba utazott, az autóját átadta két férfinek, akik a kocsiban elrejtették a drogot.

A vádlott feleségével és kiskorú gyerekükkel december 29-án indult Belgrádból Ausztriába. A röszkei átkelőhelyen léptek be Magyarországra. A pénzügyőr a kocsi alján egy ragasztószalaggal körbetekert csomagot fedezett fel, ezért alaposan átvizsgálták az autót. A kocsi üregeiből

41 műanyag tasakba, illetve fóliába tett csomag került elő, összesen 18,5 kilogramm marihuánával.

A táblabíróság a vádlott betegségére tekintettel - az ügyészi indítvánnyal ellentétben - nem látta indokoltnak a büntetés súlyosítását, hanem helybenhagyta a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét.