Kirabolták az Év madarának a fészkét

Vágólapra másolva!
2018-as Év madara a fokozottan védett vándorsólyom, amiből mindössze nyolcvan pár él az országban. A fészektolvajt rögzítette a fészket figyelő éjszakai kamera, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!

A különleges madárpár költését folyamatosan figyelték a szakemberek a fészkelés kezdetétől kezdve. Először két fióka tűnt el, még május 1-je előtt, majd

másik kettő május 9-én, ezt a rablást már rögzítette az időközben kihelyezett kamera

- olvasható a nemzeti park honlapján.

A kamera rögzítette a fészekrablást Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park/Novák Adrián

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem egyedi esetről van szó, kis számban, de

országos szinten rabolnak ki fészkeket tolvajok

- írja a Duna-Ipoly Nemzeti Park a honlapján.

Forrás: Duna-Ipoly Nemzeti Park/Novák Adrián

A vándorsólyom a természetben többnyire 4 utódot nevel. A fiókáitól megfosztott pár is március 28-ig 4 tojást rakott.

A fiókák április végén keltek ki, május 9-én nem voltak még kéthetesek sem.

A pár idén már nem fog újra tojásokat rakni, legközelebb jövő tavasszal lesz lehetőségük ismét fiókákat nevelni – ha megérik azt az időszakot.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága feljelentést tett a rendőrségen.

A vándorsólymot (Falco peregrinus) 2018-ban az Év madarának választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az 1960-as évek közepétől 1997-ig nem költött hazánkban, mivel a túlzott növényvédőszer-használat miatt a faj teljes európai és észak-amerikai állománya összeomlott és hazánkból is kipusztult, mint fészkelő faj. Visszatérése óta állománya évről évre erősödik, jelenleg mintegy nyolcvan párra tehető. A fajt veszélyeztető tényezők között kell említeni a fészekfosztogatások mellett az áramütést, a mérgezést, valamint az épületekkel, vezetékekkel, járművekkel való ütközést. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke egyedenként 500 000 Ft. Tenyészetből származó regisztrált egyedei engedéllyel solymászmadárként tarthatók.