Lebukott Botka László: Szegeden már készülnek a migránsok betelepítésére

Botka László Szeged polgármestere miniszterelnök-jelölt  polgármester politikus MSZP
Budapest, 2017. május 1. Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje beszédet mond pártja majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

"Valótlanul állítottuk 2018. június 11. napján megjelent „Lebukott Botka László: Szegeden már készülnek a migránsok betelepítésére" című cikkünkben, és 2018. június 13. napján megjelent „Újabb bizonyíték: Botkáék migránsok betelepítését tervezik" című cikkünkben, hogy Botka László migránsok betelepítését tervezi, illetőleg migránsok befogadására készül Szegeden.

A cikkekben hivatkozott „Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés" nevű óvodapedagógusi képzésprogram Szegeden a magyar Kormány társfinanszírozásában a YOUMIG elnevezésű uniós projekt részeként valósul meg."

Az ellenzék szemmel láthatóan nem bír lekattanni a migránsok betelepítésének az ügyéről. Egy hivatalos levél alapján úgy tűnik, hogy a témában korábban is össze-vissza beszélő Botka László által vezetett Szeged városa készül a migránsok befogadására, a helyiek véleményével és a biztonsági kockázatokkal mit sem törődve.

Az önkormányzat Humán Közszolgáltatási Irodája által a város óvodáit irányító igazgatóságnak küldött és egy olvasó által a PestiSrácok birtokába került levél arról szól, hogy

A Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés megnevezés már önmagában árulkodó, és egyértelműen arra utal, hogy

bevándorló gyerekek befogadására, elhelyezésére készülhet az önkormányzat.

A szegedi polgármesteri hivatal irodavezetője által „jógyakorlatnak” nevezett, június 11-12. és szeptember 20-21. között tartandó tréning ráadásul a levél tanúsága szerint egy projekt következő fontos eleme.

Migránsérzékenyítéssel jóemberkedik a szegedi önkormányzat, bevándorló gyerekek kezelésére érzékenyítik az óvónőket Forrás: PestiSrácok

Az MSZP-s Botka László és a baloldali politikusok migrációval kapcsolatos korábbi megnyilvánulásait látva égető a kérdés:

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként megbukott Botka László már a migránsválság hazai mélypontján, 2015-ben azt nyilatkozta, hogy

Erről „természetesen” nem kérdezte meg a szegedieket, és a biztonsági kockázatokról is „elfelejtette” értesíteni a város lakóit.

Botka László Forrás: MTI/Mohai Balázs

A bevándorlás melletti rokonszenve Botkának később sem múlt el,

több gyanús eset kapcsolódott ehhez.

Ugyan a szegedi polgármester és az állítólagos küldő is tagadta annak a levélnek a hitelességét, amely szerint sok ezer menekült befogadására készül a még szocialista fellegvárnak számító dél-alföldi nagyváros.

Tavaly ősszel aztán újabb ügy borzolta a kedélyeket, amikor a

bevándorlást nyíltan támogató, Soros-hálózat által pénzelt MigSzol ingyenesen megkapta használatra egy megszüntetett szegedi iskola épületét,

hogy ott raktározza a migránsoknak a pályaudvar melletti fabódéban osztogatott adományokat.

A dolog pikantériája, hogy a

képviselőtestületet megkerülve, önkényesen adták ingyenes használatba a migránspárti szervezetnek a városi tulajdonú épületet,

miközben korábban az ugyanoda egyházi iskolát álmodó Boldogasszony Iskolanővérek női szerzetesrendnek csak több millió forintért adták volna bérbe, amit nyilvánvalóan nem tudtak kifizetni.