A Fidesz-KDNP néven nevezi a Soros-szervezeteket

Hollik István beszél CSELEKVÉS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.
Vágólapra másolva!
Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, néven akarják nevezni azokat „a többségében Soros György által finanszírozott” szervezeteket, amelyek továbbra is támogatják a migrációt, és az Amnesty International (AI) után a többi ilyenhez is elmennek.
Vágólapra másolva!

A szóvivőt arról kérdezték, hogy a nap folyamán az AI VI. kerületi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a szervezet támogatja a bevándorlást, és erről minden magyar embernek tudnia kell.
Egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú piros matricát is felragasztott a ház bejáratára, amelyben az AI működik.

Hollik István Forrás: MTI/Soós Lajos

Hollik István a műsorban közölte:

az a céljuk, hogy minden magyar embernek egyértelművé tegyék, ki miért dolgozik.

Úgy folytatta: ők azért, mert nekik Magyarország az első, és április 8-án, a választáson a magyar emberek a Fidesz-KDNP-t azzal bízták meg, hogy őrizze meg az ország biztonságát. Szerinte ugyanakkor vannak, akik e célkitűzés ellen dolgoznak, a bevándorlást támogatják, annak ellenére, hogy „a magyar emberek erre nemet mondtak”.