Csúcson a szocialista káosz: Kunhalmi Ágnes visszalépett az elnökségtől

2018.06.14. 11:22

Mégsem indul Kunhalmi Ágnes az MSZP elnöki posztjáért, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap, így Mesterházy Attila és Tóth Bertalan maradt versenyben. Teljes a káosz a szocialistáknál a kongresszus előtt. 

Kunhalmi Ágnes szerint a célja világos, a baloldali egység megteremtése, de „a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván”. A bejelentésnek sajátos módját választotta: megírta Simicska Lajos lapjának, az Indexnek. Az elnöki küzdelemben sem Tóth Bertalant, sem Mesterházy Attilát nem támogatja. 

Kunhalmi Ágnes nem lesz az MSZP elnöke. Ebben az ellenzéki pártban is egyre nagyobb a káoszForrás: MTI/Kallos Bea

A választási sikertelenség és a Fidesz kétharmados győzelme miatt a választás estéjén lemondott Molnár Gyula és a teljes pártelnökség. A párt vezetői posztja népszerűnek bizonyult, de az idő előrehaladtával fogyatkozott a mezőny. A hét elején mondott le Szanyi Tibor és Bródy Gábor, Kunhalmi Ágnes lemondását is rebesgették. Hétfő este végül a lemondásokat megerősítette a párt jelölőbizottságának elnöke is, aki akkor három elnökaspiránst nevezett meg: Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnököt, Mesterházy Attila volt pártelnököt, és Tóth Bertalan frakcióvezetőt.

Totális ellenzéki káosz

Kunhalmi Ágnes most azt írta, hogy senkinek a javára nem szól a visszalépése. Csak a választmányi elnöki posztért indul vasárnap, erre most ő az egyetlen jelölt (választania kellett a két pozíció között, mert a szabályok szerint mindenki csak egyetlen pozícióért indulhat a pártban).

A politikus visszalépése egyértelmű jelzés arra nézve, hogy egyre nagyobb a káosz a szocialista párton belül is az ellenzéki oldalon. Miközben a Jobbik éppen atomjaira hullik, addig az MSZP-ben a korábbiakhoz képest is elképesztő hatalmi harc zajlik, miközben a támogatottságuk éppen csak a parlamentbe jutás küszöbén van.