Totális támadást indítottak Soros hazai álcivil szervezetei a Stop Soros ellen

Vágólapra másolva!
Miután a Soros-közeli Magyar Helsinki Bizottság és Amnesty International Magyarország vezető arcai kikeltek a Stop Soros ellen, az amerikai spekuláns által pénzelt Magyar Narancs múlt heti számában, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia a FüHünek adott interjújában kimondta a lényeget: meg kell akadályozni a bevándorlásellenes törvénycsomag elfogadását! A szervezet vezetője elismerte, komoly pénzeket kapnak a milliárdos üzletembertől. Tiszta sor: a hazai Soros-világ minden követ meg fog mozgatni, hogy elkaszálják a Stop Sorost.
Vágólapra másolva!

Kommunikációs offenzívát indítottak Soros György hazai szervezetei a magyar parlament előtt lévő Stop Soros elfogadása ellen. Ismert, a törvénycsomag lényege, hogy büntethető legyen, ha valaki illegális migrációt szervez, vagy ennek érdekében a magyar törvények kijátszására buzdít.

Az amerikai milliárdoshoz köthető álcivil szervezetek szerepükből kitörve igyekeznek más értelmezést adni a magyar kormány javaslatának.

Ennek érdekében megmozdult az egész hazai Soros-világ, ami nem csoda, hiszen a Stop Soros könnyen minta lehet az ismét nagy migrációs nyomás alá kerülő balkáni államoknak, sőt akár egyes nyugat-európai országok számára is. A Soros pénzelte Magyar Narancs múlt heti számának címlapjára került Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország ideiglenes igazgatója. Meg is köszönték a lehetőséget: a balliberális hetilap terjedelmes írásban foglalkozott a Stop Sorossal, természetesen a Helsinki Bizottság és az Amnesty International vezetőinek interpretálásában. Ezzel azonban közel sem lett vége a sornak.

Soros szervezete szerint meg kell állítani a Stop Sorost

Pardaviékhoz képest is durva kampányba kezdett

Kapronczay Stefánia, a Társaság az Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója, aki a FüHü nevű balliberális portálnak adott nyilatkozatában egyenesen a Stop Soros megállításáról beszélt.

A honlapjukon fellelhető bemutatkozás szerint a nagyon „civil" szervezet nagyon büszke arra, hogy államhatalmi szervektől és pártoktól függetlenül működik, még azt is hozzáteszik, pénzügyi forrásait nagyrészt alapítványok biztosítják. Viszont arról egy pillanatig sem írnak, hogy milyen alapítványok biztosítják a pénzügyi forrásaikat. Sebaj, Kapronczay most ezt is elárulta: a Soroshoz köthető alapítványok.

Majd hozzátette, hogy szinte teljesen az amerikai spekuláns finanszírozza őket, mielőtt valaki nagyon megijedne.

A Soros György pénzelte Társaság az Szabadságjogokért (TASZ) ismét akcióban: megakadályoznák a Stop Soros elfogadását Forrás: Origo

A helyzet a következőképpen alakult tehát: van egy nagyon „civil" szervezet, amely már annyira civil, hogy bevételének jelentős része egyenesen Amerikából, Soros Györgytől érkezik. Mit lehet tenni, mit lehet mondani, most, hogy a finanszírozójukat kellemetlen, sőt már-már nehéz helyzetbe hozza egy jogszabály? Kapronczay Stefánia megmutatta ezt is, és természetesen rendre utasította a magyar kormányt:

Ezt a törvényjavaslatot vissza kell vonni, semmi szükség új büntető jogszabályokra, hanem a jelenlegi jogrendszer adta lehetőségeket kell kihasználni, a valóban jogsértő tevékenységekkel szemben.

Majd tovább mondta az iránymutatással egybekötött menekülését:

Kapronczay azt nem fejtette ki, mit ért azalatt, hogy alaposabban kell foglalkozni a migráció kérdésével. De sejtelmesen előrevetítette: a migránsok beözönlésének pozitív oldalával kellene már foglalkozni. A FüHü azon kérdésére, hogy veszélyeztetve érzik magukat a Stop Soros miatt, a TASZ ügyvezető igazgatója kitérő választ adott, és helyette inkább fényezte kicsit a szervezetét:

Azaz a Stop Soros elfogadásának megakadályozását – mint az interjúból kiderült.

Kocsis Máté: Európa népességét le akarják cserélni

Nem feltétlenül véletlen az interjú időzítése, hiszen éppen most mondott erőteljes beszédet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Európa jelenlegi helyzetéről. Úgy látja, ami Európával történik az illegális bevándorlás kapcsán, az nem a véletlen műve, és nem egy elkerülhetetlen folyamat, hanem tudatos, emberek által szervezett és támogatott eseménysor.

A kontinensen kialakult válságért az olyan spekulánsokat tette felelőssé, mint Soros György, akik szerinte Európa tönkretételével is csak pénzt akarnak keresni.

A politikus ebbe a körbe sorolta a TASZ-hoz hasonló zűrös hátterű és motivációjú külföldről támogatott NGO-k tevékenységét is, akik az illegális bevándorlást segítik.