Szabadon engedték, de megfigyelés alatt marad a medve

medve, kóbor medve
Szeged, 2018. június 10. A Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében a Sándorfalva közelében altató lövedékkel meglőtt, majd befogott medve 2018. június 10. Az állat május végén először Nógrád megyében bukkant fel, majd több száz kilométeres kóborlás után 2018. június 8-án a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be. A 2-3 évesre becsült, fokozottan védett fajhoz tartozó állat visszakerül a Bükki Nemzeti Parkba, de szabadon engedése előtt jeladót kap, hogy egyszerűbb legyen nyomon követni a mozgását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
A szlovák–magyar határnál engedték szabadon a hazánkban kószáló medvét. Vackort egy GPS nyomkövetős nyakörvvel látták el a szakemberek, hogy figyelni tudják az útját – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Öt nap fogság után szabadon engedték az országon végigkóborló medvét a szlovák–magyar határnál. Vackort szerda éjszaka, szakadó esőben kísérték el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai, és lakott területektől távol elengedték. Némi noszogatás után kisétált a ládájából, majd fél percen belül el is tűnt az erdőben. Az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a korábban hároméves hímnek hitt medve egy több mint tízéves, egészséges nőstény.

Vackort a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park munkatársaitól nyomkövető nyakörvet kapott, ők fogják megfigyelni is.

Folyamatosan ellenőrzik majd a mozgását, és ha újból lakott települések közelébe kerülne, azonnal közbelépnek.

„A nyomkövetőn GPS van, és beállított időközönként adja a jelet” – mondta a Borsnak Szin János medveszakértő, aki évek óta medvék között él Székelyföldön. – „Akár az életfunkcióiról is információkat tudhatunk meg a segítségével. Be lehet állítani, hogy az egész napi mozgását küldje el egy adatban, de azt is, hogy óránként vagy kétóránként küldje a jelet.”

A kóbor medve a Szegedi Vadasparkban Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Attól nem kell tartani, hogy Vackor esetleg leszedi magáról a nyakörvet, amely egy e-mail-címre küldi az adatokat.

„Meg van adva egy e-mail-cím vagy egy weboldal, ahová az adott műholdas jeladó eljuttatja az adatokat” – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület kommunikációs vezetője. „A szakértők az adatokból képesek térképes megjelenést készíteni, noha előfordul, hogy a sűrű növényzetből nem tud jelet küldeni az adó. A legfontosabb szempont, hogy ne tudja a mackó leszedni” – tette hozzá Orbán Zoltán.

Szin János tapasztalatai szerint meglehetősen nagy az esélye annak, hogy Vackor újra útra kel, és visszamegy Magyarországra.