Kimenőt kapott a börtönből, így volt lehetősége ölni

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 15000/134/2018. bűnügyi számon emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást Zámbó Sándor 29 éves nagyecsedi lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi megölte 19 éves élettársát 2018. június 16-án, Nagyecsed külterületén. A rendőrség a feltételezett elkövetőt nagy erőkkel keresi, elfogása érdekében elrendelte a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, szökésben lévő férfi körözését.
Vágólapra másolva!
Szökött rabot keresett a rendőrség vasárnap délelőtt. Egy 29 éves nagyecsedi férfi azért kapott kimenőt a börtönből, hogy meglátogathassa súlyos beteg apját. A kórházból viszont nem a börtönbe ment vissza, hanem meglátogatta barátnőjét. A találkozásból viszont tragédia lett, miután - valószínűleg féltékenységből - meggyilkolta fiatal nőt. 
Vágólapra másolva!

Nagyecsed külterületén találták meg holtan a fiatal nőt. Élettársa után hajtóvadászatot indított a rendőrség tegnap, aki csalás miatt töltötte büntetését az állampusztai börtönben.

– mondta el a Blikknek a férfi egykori rabtársa.

Forrás: Police.hu

Amikor kiderült, hogy apja halálos beteg, a férfi teljesen összetört.

Úgy tudni, kérelemmel élt a börtön parancsnoka felé, hogy meglátogathassa apját és elbúcsúzhasson tőle.

– nyilatkozta a BvOP kommunikációs főosztály vezetője, Makula György bv. alezredes, aki azt is hozzátette, hogy minden esetben egy nagyon komoly elemző munka előzi meg az ilyen engedélyek kiadását.

Csak azok a rabok kaphatnak kimenőt, akiknek a viselkedése kifogástalan, betartják a börtön házirendjét, és az orvos is igazolja, hogy a hozzátartozója súlyos beteg.

Ez mind igaz volt Z. Sándorra, ezért megkapta az engedélyt, és meg is látogatta a kórházban fekvő apját. Amikor azonban a kimenő letelt, nem ment vissza Állampusztára. A kórházból valószínűleg egyenesen az élettársához ment.

Úgy tudni, hogy rossz hírt kapott a lányról, féltékeny lett, és ezért gyilkolhatta meg a fiatal nőt.

A gyilkos egykori cellatársa elárulta, hogy a lány rendszeresen látogatta a börtönben a férfit.