Németh Szilárd: XXI. századivá kell tenni a laktanyákat

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése
Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak elnöke
Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában az Origo munkatársának a kérdésére beszélt a Honvédség előtt álló feladatokról, a Zrínyi 2026 Programról, valamint arról, hogy szükség van az egykor volt katonai szemlélet, gondolkodás újjáélesztésére.
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd kifejtette, a Zrínyi 2026 Programban nem csak az szerepel, hogy a hazájukat szerető, jó katonákra van szükség, meg hogy álljanak rendelkezésre a megfelelő műszaki eszközök, fegyverek, akár hazai gyártással is, hanem az is, hogy megfelelőek legyenek a katonák életkörülményei. Ehhez szükség van arra, hogy a laktanyákat is XXI. századivá tegyék. Szerencsére már vannak ilyen helyek – tette hozzá a politikus, hiszen már két évvel ezelőtt beindultak a felújítások, modernizálások.

A program sikeréhez a legfontosabb, hogy legyenek olyan fiatalok, akik ezt a szakmát választják. Most egy katonai középiskola van Debrecenben, egy kollégiummal, itt több mint háromszoros a túljelentkezés, már ezért is épít a kormányzat egy másik iskolát Hódmezővásárhelyen. Németh Szilárd szerint azonban

hamarosan egy dunántúli középiskolán is el kellene gondolkodni, hogy az ország minden területéről elérhetőek legyenek ezek az intézmények,

majd hozzátette, nagy kár volt annak idején a katonai középiskolák rendszerét megszüntetni.

Az államtitkár szerint a 2002-2010-es időszakban a szocialista kormányok pontot akartak tenni itthon a biztonság végére, hiszen az összes olyan szervezetet, amelyik a biztonságot volt hivatott garantálni, legyen szó a titkosszolgálatokról, a honvédségről, a rendőrségről, egészen másra kezdték el alkalmazni.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.