Jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől

Vágólapra másolva!
Igazoltatni akarták a mikepércsi férfit, aki nem állt meg, továbbhajtott. Menekülés közben azonban baleset okozott, majd futva próbálta lehagyni a rendőröket.
Vágólapra másolva!

A 20 éves férfi tavaly novemberben, rossz időjárási és látási körülmények között autózott Debrecen egyik nagy forgalmú útján, amikor a rendőrök igazoltatni akarták.

A férfit azonban gyorsított és menekülni kezdett.

Egy STOP táblánál is nagy sebességgel továbbhajtott, a kereszteződésben pedig karambolozott egy másik autóval. A szabályosan közlekedő autó megpördült a balesetben.

A férfi nem állt meg, tovább hajtott egy földútra, ahol már nem tudta irányítani az autóját, ezért kiszállt és futva menekült tovább.

Később a rendőrök elfogták.