Több milliárd forintot fordít a kormány a táborok felújítására

szabad a vers Balogh Zoltán Novák Katalin Prőhle Gergely Szabad a vers sajtótájékozattó
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Tartalmas és biztonságos időtöltést nyújtanak a gyerekeknek az Erzsébet-táborok, amelyek idén több mint százezer gyermeket fogadnak. Ezt Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mondta kedden a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin azt mondta, az idei nyári szünet tizenegy hetes, a szülőknek pedig nagy fejtörést okoz lefedni, tartalmas programokkal megtölteni ezt az időszakot.

Az Erzsébet-táborokban a gyerekek értelmesen és szép helyeken tudják eltölteni az idejüket.

Idén harmincezer gyerek vesz részt a nyári táborokban, és további hatvanezer a napközis táborokban.

Zánkán és Fonyódligeten pedig mintegy háromezer határon túli gyermek nyaralhat - nyilatkozta Novák Katalin.

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az államtitkár kitért arra is, hogy

26 milliárd forintos támogatásból 2020-ra felújítják a zánkai és a fonyódligeti tábort.

Novák Katalin korábban az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt, hogy idén először, összesen tíz alkalommal a hétvégén a családok előtt is megnyitják a táborokat,

ahol alkalmanként száz-száz család üdülhet ingyenesen.

Idén az erdélyi Ivóban is nyílt egy tábor, ahová Magyarországról is mehetnek táborozni a gyerekek - közölte az államtitkár.