Elmehet otthonról a Dózsa György úti gázoló

2018.06.21. 18:57

A gázoló M. Richárd házi őrizetben van, ezért egyáltalán nem hagyhatja el a házát. Korábban orvoshoz sem mehetett el, most viszont egy családi tragédia miatt engedélyezték, hogy elhagyja az otthonát - írja a Blikk.

A férfi tíz hónapja van házi őrizetben, a Blikknek elmondta, hogy akkor mehet a legmesszebb, amikor kiviszi a szemetet. Többször is kérte, hogy elmehessen az orvosához, de ezt nem engedték meg neki.

Forrás: Origo

Veleszületett szívbetegségben szenvedek, ezért többször is kérvényeztem, hogy az orvosommal találkozhassak, de ezt is ötből három alkalommal elutasították- mondta a lapnak M. Richárd, majd elmondta, hogy miért kérvényezte újra, hogy elhagyhassa az otthona falait.

Rám járt a rúd mostanság. Nemrégiben elveszítettem szeretett nagymamámat. Kérvényeztem, hogy a temetésén ott lehessek- mondta a gázoló.

A házi őrizetéről tegnap döntött a bíróság, ő és az ügyvédje még nem kapták meg a határozatot. A lap úgy tudja, hogy továbbra is otthon kell maradnia. Ennek az lehet az oka, hogy egy korábbi orvosi vizsgálat után nem haza ment, hanem a barátaival egy étteremben találkozott, de erre nem volt engedélye.

Jelenleg is a bírósági végzésre várunk, de úgy gondoljuk, a házi őrizetet augusztus 21-ig meghosszabbítják. Ha határidőre nem kapnánk meg a hivatalos végzést, úgy Richárd házi őrizete megszűnne. Most érkezett meg az elbírálás korábbi kérvényünkkel kapcsolatban: ügyfelem megkapta a kért eltávot hozzátartozója temetésére- mondta dr. Koltai Zsuzsanna.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Ahogyan azt korábban megírtuk, M. Richárd tavaly májusban gyorsan hajtott a Mercedesével a Dózsa György úton, majd összeütközött egy Citroennel. A balesetben ketten meghaltak.