Hotelszintű munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen

Balaicz Zoltán alpolgármester avat avatás FOTÓ ÁLTALÁNOS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása MOZOG politikus SZEMÉLY ÜNNEP Zalaegerszeg, 2014. május 27.
Balaicz Zoltán alpolgármester beszél a néhai Ruszt József Kossuth-díjas rendezőről, színigaz
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Vágólapra másolva!
Háromcsillagos szállodának megfelelő szolgáltatásokat nyújtó, 180 ágyas munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen mintegy 600 millió forintos beruházással - közölte a város polgármestere az építkezés helyszínén csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a munkásszállók kialakítására indított állami program keretében

a megyei jogú városok közül elsőként a zalai megyeszékhely nyerte el a beruházás 60 százalékát jelentő támogatást. A 360 millió forintos állami forrás mellett a város 240 millió forintot fordít az átépítésre.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Forrás: MTI/Varga György

Az 1985-ben épült, először munkásszállóként, később kollégiumként hasznosított épület évek óta üresen állt.

A májusban indult átépítés révén 180 ágyas, háromcsillagos hotelszintű szolgáltatásokat és elhelyezést biztosító munkásszállót alakítanak ki a tervek szerint idén december 15-ig

- jelezte a polgármester.

A városban 2014 óta mintegy négyezer új munkahely jött létre, jelenleg 2,7 százalékos az állástalanok aránya, ezért is indokolt a távolabbról érkezők elhelyezésére a munkásszálló megnyitása. A városban működő cégek közül néggyel már szerződést is kötöttek, a férőhelyeket tehát már előre le is kötötték - közölte Balaicz Zoltán.

Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője hozzáfűzte, hogy

csak a 42 milliárd forintos beruházással épülő zalaegerszegi tesztpálya 300-400 állandó új munkahelyet teremt, de a kiszolgáló létesítményekben is további dolgozókra van szükség.

Ma már az is jellemző, hogy hazatérnek olyanok, akik korábban külföldre költöztek, mert az emelkedő magyarországi bérek kezdenek közelíteni a kinti alapszintű fizetésekhez - jegyezte meg a képviselő.