Már bujkálnak a Jobbik vezetői: lassan elfogy alóluk a párt

2018.06.21. 13:22

Alighogy az Origo kemény munkával összesítette az áprilisi választás óta a Jobbikból kilépő politikusokat, magukat feloszlató alapszervezeteket, újabb kilépési hullám indult meg. Gyakorlatilag lehetelen követni a távozókat, megszűnő alapszervezeteket, mi mégis megpróbáltuk. Két regionális igazgató, önkormányzati képviselők és alapszervezetek sokasága mondott nemet a Jobbik balra tolódására. Új helyzet kezd kirajzolódni: ami a szemünk láttára történik, az nem is pártszakadás, hanem egy az egyben kihúzzák Vona Gábor alól a Jobbikot a radikálisok. Hogy reagált erre a pártvezetés? Ügyetlenül. 

Kedden elkészítettük a Nagy Jobbik-pártszakadás Összesítést, amelyben végigvettük, hogy a párt számára kudarcos áprilisi választást követően párhuzamosan a radikálisok kiszorításával kik léptek ki az egykori radikális szervezetből, és melyik alapszervezet oszlatta fel magát. A végeredmény nem a párt vezetőinek utóbbi napokban hangoztatott állításait támasztották alá, vagyis, hogy:

  • Gyöngyösi Márton elnökhelyettes: „azért lenne pártszakadás, mert van egy-két hőzöngő, akik képtelenek elfogadni a tisztújítás legitim eredményét?"
  • Jakab Péter szóvivő: „a tisztújítás után másfélszer annyian léptek be a Jobbikba, mint ahányan elhagyták azt. Mindebből következően nemhogy szakadás, de még lemorzsolódás sincs."
  • Mirkóczki Ádám, jobbikos parlamenti képviselő: „100-an léptek ki, ugyanakkor 100-an léptek be a Jobbikba."

A jobbikos vezető politikusok összevissza nyilatkozataival szemben összesítésünkben az látszott, hogy Budapestet beleszámítva legalább tíz megyét érintett eddig a pártszakadás, sok polgármester, önkormányzati képviselő, megyei képviselő és több regionális igazgató döntött a távozás mellett. Az élet azonban nem állt meg, és kegyetlenül kiszúrt a Jobbikkal: újabb csoportok oszlatták fel magukat, újabb középvezetők intettek búcsút a balratolódó pártnak. Gyakorlatilag komplett Pest megye elégelte meg az utóbbi évek politikáját, középvezetők sokasága jelentette be távozását. Pár nappal a radikálisok ásotthalmi zászlóbontását megelőzően új helyzet kezd kirajzolódni: már közel sem pártszakadásról van szó, hanem gyakorlatilag egy az egyben kihúzzák Vona Gábor, és a hozzá köthető pártelit alól a Jobbikot. Tegnap a Nézőpont Intézet felmérése is arra jutott, hogy rengeteg jobbikos választhatja a radikálisokat. Nézzük!

Áramlanak ki a politikusok, dőlnek össze az alapszervezetek a Jobbikban

Az egyik legfontosabb távozó Császárné Kollár Tímea, a Jobbik pest megyei elnöke, Komárom-Esztergom és Pest megyei regionális igazgatója, budaörsi önkormányzati képviselője. Döntése nem tekinthető váratlannak, ugyanis Toroczkai László mozgalmának, a Mi Hazánk Mozgalomnak egyik alapítója, valamint ő volt az egyik jobbikos politikus, aki felkérte Dúró Dórát, hogy Toroczkai elnökhelyetteseként mérettesse meg magát a párt tisztújító kongresszusán. Hivatalos kilépési nyilatkozatában bejelentette, lemond minden, a pártban betöltött tisztségéről, és kilép a Jobbikból. „A Jobbik – mint párt – eszköz, de nem cél. A cél a múltban is, és most is hazánk, nemzetünk sorsának jobbra fordítása" – így kezdi búcsúját a Jobbiktól. A politikus ezt követően meggyőződésének is hangot adott: a rossz eszközt nem szentesítheti a jó cél sem. Úgy látja, hogy egy pártnak, mint eszköznek tisztának kell lennie, alapvetéseiben elvhűnek, módszereiben erkölcsösnek, viselkedésében megalkuvás nélkülinek. Szerinte ezeknek a Jobbik nem felel meg, vállalhatatlanná és önfeladóvá vált.
A Jobbik már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Vállalhatatlanná vált, a túlzott megfelelési kényszer miatt pedig önfeladóvá.
– írta a politikus, majd egy Reményik Sándor verssel búcsúzott, és hozzátette, hogy a Mi Hazánk Mozgalomban folytatja. Bejegyzéséből kiderült, hogy jelentős számban követték őt a Jobbik Pest megyei politikusai és alapszervezetei. Szintén kilép a pártból Pulai Edina Érd Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Battai Zoltán és Zsombik Zsolt bizottsági tagok, valamint Boda Bánk László Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, akik függetlenként folytatják munkájukat. A biatorbágyi, a budaörsi, az érdi, a perbáli és a piliscsabai szervezetekből a tagság többsége ugyancsak kilép a pártból, így a szervezetek is megszűntek.

Árgyelán János, a Jobbik Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei regionális igazgatója hivatalosan is kilépett a pártból - derül ki a politikus közösségi oldaláról. Árgyelán távozása sem számított meglepetésnek, hiszen akárcsak Császárné Kollár Tímea, ő is preferálta Dúró indulását a tisztújító kongresszuson. Az ex-regionálisigazgató szerint mára a Jobbik letért az Alapító Nyilatkozatában lefektetett útról, és valódi közösségi mozgalomból egy lelketlen, politikai tucatpárt lett.

Elárulta, a folyamat nem most kezdődött el, de sokan reménykedtek abban, és dolgoztak azon, hogy ez még visszafordítható és megmenthető legyen. A politikus úgy látja, hogy már nem az. 

Eddig kitartottam, védtem a sokszor védhetetlent. De elég volt. Az utolsó pillanatig személyesen is próbáltam közbejárni, hogy a tisztújítás után maradjon egyben a párt, az érintett vezetők üljenek le egymással, és közösen oldják meg a problémákat, és utána újrafogalmazhattuk volna a régi-új, hiteles és valós közéleti szerepünket.

- írja érzelmesen a politikus. Hozzátette, a választás értékelésére a mai napig nem került sor, és akik ezt szóvá tették, azok perifériára kerültek a pártban.

Ugyancsak a távozás mezejére lépett a párt dorogi csoportja, nyolc és fél év után hagyták ott a Jobbikot. Közleményükben azt írták, hogy vasárnapi taggyűlésükön a tagok nagy része a szervezet feloszlatása mellett döntött. Úgy látják, az utóbbi időben „megszakadt valami", a párt felső vezetése megváltozott, aminek eredményeképpen ésszerűtlen döntések születtek. Kiemelték, hogy döntésükhöz az vezetett, hogy a párt vezetése mellőzte őket. A dorogi szervezet közleményét az elnök, három alelnök és négy tag írta alá.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistvánon Barta István elégelte meg az utóbbi időszak jobbikos politikáját. A település önkormányzati képviselője közösségi oldalán azt írta, először a párt béruniós projektjénél fogalmazódott meg benne, hogy aztán a bevándorlási kvótákkal kapcsolatos alaptörvény módosításról szóló szavazásnál már egyértelművé váljon számára, nem egy az útja a Jobbikkal.
Mára nyilvánvalóvá vált a bajtársaim számára is, hogy minden, ami ellen harcoltunk, az jelen van a Jobbikon belül is. – írta le döntésének legfőbb mozgatórugóját a politikus, aki szerint a hatalom csak eszköz lehet, a Jobbik mégis célként pozícionálja. Bejegyzése végén kiemelte, önkormányzati képviselőségéről nem kíván lemondani, és függetlenként folytatja a testületben. Majd arra utalt, hogy Ásotthalmon folytatják, ahol annak idején elkezdték.

„Megszűnt a kislángi Jobbik, a tagok kiléptek. A két jobbikos önkormányzati képviselő, Brezsnyánszki Zoltán és Tóth Tibor függetlenként folytatja a munkát" – érkezik az újabb csapás a Jobbiknak. Fejér megyében eddig sem volt rózsás a párt helyzete, most újabb alapszervezet döntött a feloszlatás mellett, és újabb önkormányzati képviselők intettek búcsút Sneider Tamáséknak. A kislángi mellett a csőszi Jobbik is megszűnt, közleményükben kiemelik, hogy a döntésük egyhangú és egységes volt, és mindenkinek köszönetet mondtak, akik segítették őket az elmúlt nyolc évben.

Nehezíti a helyzetet, hogy Schmidt Roland Fejér megyei elnök is elköszönt a Jobbiktól. Facebook-oldalán azt írta, sokáig védte a védhetetlent, de most meghozta a döntést, és Toroczkai mozgalmában folytatja:

Eddig több száz radikális jelezte részvételét az ásotthalmi zászlóbontáson

Ezzel párhuzamosan a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldaláról az derült ki, hogy eddig több százan jelezték irányukba csatlakozási szándékukat. Korábban Ásotthalom polgármestere azt mondta, hogy tömegek, komplett alapszervezetek fogják otthagyni Sneideréket. A Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában a politikus hozzátette, hogy az általa életre hívott mozgalom egy éven belül erősebb lesz, mint a Jobbik.

A Jobbik pártelitje a Jobbik-tagságtól elbújva vett át egy lyukas zászlót

A szervezkedő radikálisok ténye minden jel szerint eljutott a Jobbik vezetőinek tudatáig is, akik sajátosan próbálják meg kezelni a súlyos válságot. A hetekben Pongrátz András Jobbik-alapító, az '56-os hős, Pongrátz Gergely testvére közleményben azt kérte a „baloldallal együttműködő párttól", többet ne használják pártcélokra a lyukas zászlót. Erre válaszul Gyöngyösi Márton, elnökhelyettes a Jobbikban eddig példátlan módon, nyíltan nekiment Pongrátznak, és közösségi oldalán azt írta, igen is fel fogják venni a zászlót. A politikus mai posztjából kiderült, hogy ígéretét beváltotta, és nem adják fel a zászlóháborút."

A tegnapi nap a Jobbik Országos Elnöksége és az Ifjúsági Tagozat elnöke az '56-os forradalom egyik ereklyéjét vehette át egykori szabadságharcosoktól. A tisztesség és a tisztaság forradalmának zászlajára a Jobbik sajátjaként tekint" – írta közösségi oldalán a politikus. Majd nyilvánosságra hozta, hogy egy az egyben lenyúlták Toroczkaiék ötletét,akik pár napja hirdették be első akciójukat, miszerint Lyukaszászló-adományozással szeretné elérni az antikommunista követelések politikai napirendre tűzését. „Az Országos Elnökség által június 6-án meghirdetett döntése értelmében önkormányzatoknak, egyházaknak és civilszervezeteknek kívánunk a jövőben lyukas zászlót adományozni" – hangzik Gyöngyösi Márton bejelentése. Mintha Toroczkaiék írták volna. Úgy látszik, a radikálisok és a néppártiak között kirobbanó lyukaszászló-háború után, itt a lyukaszászló-adományozási háború.

A dolog pikantériája, hogy a Jobbik-elit a párttagok elől elbújva, a párt frakciójának parlamenti irodájában fotózkodott meg nem nevezett szabadságharcosokkal, és egy lyukas zászlóval. A Jobbik alakulásakor ez nem teljesen így nézett ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK