Nyálas kisfiúként posztolták ki Vona Gábort a radikálisok

Vágólapra másolva!
A régi pártjukat elhagyó jobbikosok már csak lélekrablóknak nevezik Vona Gábort és maradék híveit, Utalva arra a gőgös pártelnöki nyilatkozatra, miszerint ő maga adta és ő is vette el a Jobbik igazi lelkét - írja a Ripost. A hétvégén zászlót bontanak a "megalázottak és megszomorítottak".
Vágólapra másolva!

Akár a Jobbik síremlékét is felállíthatják szombaton délután Ásotthalmon, a MI HAZÁNK mozgalom zászlóbontó rendezvényén. Ahol már egy új pártot is létrehozhatnak a Jobbikból elüldözött radikálisok. Sőt a Facebookon Toroczkai László, aki néhány hete majdnem megnyerte a Jobbik elnökválasztását, de aztán barbár módon kizárták a pártból, máris "beindult".

Nyálas kisfiúként, nem éppen férfias jelenségként posztolta ki egy régi videóval "Vona Gáborkát".

Az üzenet egyértelmű - írta a Ripost.

Aztán már programot hirdetve ezt írta:

"A Mi Hazánk ugyan még nem bontott zászlót, de alulról építkező mozgalomhoz méltóan máris itt az első akció két alapító tagunktól, Pongrátz András 56-os szabadságharcostól és Novák Elődtől:

valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonását. Az elsikkasztott rendszerváltással kezdjük, aztán jöhet a többi."

Az alapszervezetek már közel fele közölte kilépését a Jobbikból, legutóbb az dühítette fel őket, hogy a Jobbik méregdrága irodákra, sötét múltú tanácsadókra pazarolta el azt a sok millió forintot, amit a tagok és szimpatizánsok az ÁSZ büntetésre összegyűjtöttek.