Európa nem mutat ellenállást az iszlamizációval szemben

2018.06.22. 12:41

A Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szerint jelenleg Európa semmiféle ellenállást nem mutat az iszlamizációval szemben.

Incze Nikoletta az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta, a történelem során rendszeresen ellenállásba ütközött az iszlám terjesztése, mivel ez nemcsak vallás, hanem politikai ideológia, amely a hódításról, a dominanciáról, az iszlám mindenek fölöttiségéről szól.

Jelenleg a tolerancia és elfogadás jegyében Európa a többi vallással egyenrangúként kezeli az iszlámot - fűzte hozzá.

A szakértő egy iszlamizációval foglalkozó harwardi tanulmányra hivatkozva elmondta: ha a népesség 16 százaléka muszlimmá válik, akkor elindul egy visszafordíthatatlan iszlamizációs folyamat.

Az iszlám megjelenése előtt Egyiptom, Törökország és Szíria keresztény, Pakisztán hindu, Afganisztán buddhista, Irán zoroasztriánus vallású ország volt, ezeken a területeken az iszlamizáció pár száz év alatt végbement - mutatott rá Incze Nikoletta.