Fogházba kerülhet Fésűs Nelly

Fésűs Nelly
Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Fésűs Nellyt egy súlyos baleset ügyében.
Vágólapra másolva!

A színésznő kihallgatásáról a Blikk szerzett tudomást.

Fésűs Nelly tavaly novemberben szenvedett autóbalesetet az M0-s autópályán, amelyet a rendőrség szerint ő okozhatott. A balesetben ketten sérültek meg, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. Ha valóban ő a felelős, akkor a lapnak nyilatkozó Kamarás Péter ügyvéd szerint

akár három év fogházbüntetést is kaphat.

Fésűs Nelly Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

„Alapesetben egy olyan balesetben, ahol súlyos sérülés is történt, akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható a bűnös. Amennyiben maradandó fogyatékosságot okozott másnak, akkor három év is lehet a büntetési tétel” – részletezte. Hozzátette ugyanakkor, ha a színésznő büntetlen előéletű, akkor jó eséllyel felfüggesztett fogházbüntetést kap majd, valamint

pár évre bevonják a jogosítványát.

Fésűs Nelly ügye akár két évig is elhúzódhat.