Burány Sándor kínos magyarázata: egy sör, semmi vacsora

2018.07.03. 10:46

Erkölcsi iránymutatást adott a tévénézőknek Burány Sándor szocialista politikus, akinek ittas vezetés miatt felfüggesztették a mentelmi jogát. Emellett eltörpül a tény, hogy MSZP-s politikusként a Párbeszéd-frakcióban politizáló Burány két sört még le is tagadott.

Az ominózus januári estén mindössze egy sört ivott meg, és nem vacsorázott. Hazafelé állították meg a rendőrök, akik a szondát is megfújatták vele, ami ittas állapotot mutatott ki – ez derült ki az ittas vezetéssel lebukott Burány Sándor szocialista politikus és párbeszédes parlamenti képviselőről (már ez is csodaszép!) az ATV műsorában.

A mentelmi jogának felfüggesztését firtató kérdésre úgy reagált, szerinte az Országgyűlés akkor jár el helyesen, ha közvádas ügy esetében – mint amilyen az övé is – kiadja a képviselőt. Természetesen az is kiderült a műsorból, hogy az ittasan vezető Burány ezt megelőzően soha nem vezetett ittasan. Mivel politikailag támadhatónak találta az ügyét, ezért kampánycsapatával fel voltak rá készülve, hogy ki fog tudódni az ügy, még a választások előtt. Aztán semmi sem történt, kihallgatásra sem idézték be.

Amikor a műsorvezető arra kérdezett rá, hogy miért nem állt ki maga a történettel, a következőkkel jött Burány:

ez politikai öngyilkosság lett volna!

Az interjú legizgalmasabb része azonban csak ezután következett, a dörzsölt szocialista politikus kis betekintést nyújtott pártjának a nyilvánosság számára nem látható, belső működési mechanizmusába.

Ahhoz, hogy az ellenzék és például a Párbeszéd bekerülhessen a hírekbe, néha normát kell sérteni. – mutatott erkölcsi iránymutatást a világ legkorruptabb pártjának eddig ittasan soha nem vezető autósa.

Ez a művelet összejött Buránynak, bekerült a tévébe, lehet szüksége is lesz rá, hiszen felfüggesztették a mentelmi jogát. Itt a szavazás végeredménye:

Budapest, 2018. július 2. A Burány Sándor képviselő (Párbeszéd) mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló szavazás eredménye a kijelzőn az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. július 2-án. A képviselők 162 igen szavazattal döntöttek a javaslatrólForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ügyészség szerint Burány legalább három sört ivott

Ahogy megírtuk, Burány Sándor egy csendes januári napon pityókásan vezetett, aminek következtében az ügyészség a mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta. A politikus még aznap csúcskategóriás magyarázkodásba kezdett közösségi oldalán, ahol elismerte tettét:

szeretteim társaságában sört fogyasztottam, majd elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját: autóba ültem, és vezettem.

A szerettei társaságában sörözgető Burány nem igazán fogta vissza magát a családi hepajban: az ügyészség közleménye alapján olyan véralkoholszintje volt, amihez legalább három (átlagos alkoholtartalmú) sört kell meginni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK