Nem állt meg a STOP táblánál, egy ember meghalt miatta

Vágólapra másolva!
Egy férfi csak lassított egy STOP táblánál Debrecenben, ezért oldalról beleütközött egy szabályosan közlekedő autóba. A másik kocsi hátsó ülésén egy férfi ült, aki két héttel később belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Figyelmetlenség miatt ment neki egy másik autónak egy sofőr, amitől az kisodródott és neki ütközött egy szemből jövő kocsinak.

A balesetben öten megsérültek. A szabályosan közlekedő autó hátsó ülésén egy 69 éves férfi utazott, aki olyan súlyosan megsérült, hogy két héttel később a kórházban meghalt.

A szabálytalan sofőrnek 2015 óta van jogosítványa, ez idő alatt már több kisebb szabálysértés miatt is megbüntették.

A bűnösségét bizonyítja több szemtanú, és kamera felvétele is.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, vagyis 1 év 6 hónapra ítélte a férfi, amit három évre felfüggesztett, és 4 év 4 hónapra eltiltották a vezetéstől. A 370 ezer forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.

Ha a sofőr megállt volna a STOP táblánál, akkor elkerülte volna a balesetet.

Az ítéletben enyhítő körülmény volt, hogy a meghalt férfi nem volt bekötve, pedig ha be lett volna csatolva a biztonsági öve, akkor túlélhette volna a karambolt az orvosszakértő szerint.