Vágólapra másolva!
Rendkívül felelőtlen esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán. Az oldal szerint egy vállalkozó nyugodtan kipakolta az ételeket az útra Budapesten a Markó utcában, ezzel is akadályozva a mentősöket a haladásban. Úgy gondolta, hogy öt percet igazán lehet várni.
Vágólapra másolva!

Elgondolkodtató esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

A bejegyzésük szerint egy ebédet szállító vállalkozó állta el a mentők kapuját a Markó utcában. Az oldal szerint nem volt szívbajos a vállalkozó,

aki még a szállított ételhordókat is kipakolta az útra, teljesen elzárva ezzel a kivonuló mentők útját.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a központi állomás két rohamkocsiját nem riasztották abban a pár percben, amíg az épület biztonsági őre meggyőzte a sofőrt arról, találjon más helyet a pakolásra.

A felelőtlen autós ugyan látta a figyelmeztető táblát, sőt az épületet is ismeri, de mint mondta:

Az akadály gyors elhárításában partnerek voltak a szemben levő iskola tanulói is, akik azonnal sajátjuknak érezték a mentők problémáját.

Végül

a diákok és a biztonsági őr segítségével "felszabadították" az állomást,

ami után szinte azonnal gyermek gázoláshoz riasztották bajtársainkat.