A Jobbik átverte a szimpatizánsait, nyomozás indulhat miatta

Janiczak Dávid; Sneider Tamás; Vona Gábor; Toroczkai László alelnök frakcióvezető-helyettes Jobbik-kongresszus Közéleti személyiség foglalkozása polgármester politikus SZEMÉLY
Budapest, 2017. június 10. Balról jobbra Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke, frakcióvezető-helyettes, Vona Gábor pártelnök, Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere és Janiczak Dávid alelnök, Ózd polgármestere a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Egy magánszemély fordult az ügyészséghez, mert szerinte a Jobbik vezetői csalást követtek el azzal, hogy a számvevőszéki bírság kifizetésére kért adományokat kampánycélokra használták fel. Nyomozás indulhat az ügyben – tudta meg az M1 Híradója. Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne kerülne egy fokkal rosszabb helyzetbe a Jobbik, mint azelőtt volt. Ez a hétfő sem kivétel.
Vágólapra másolva!

Ahogy beszámoltunk róla, az Állami Számvevőszék 2017 decemberében 660 millió forintos bírságot szabott ki a Jobbikra, többök között tiltott pártfinanszírozás miatt. A párt vezetői azonnal adománygyűjtésbe kezdtek, amiből a párt tájékoztatása szerint több mint 100 millió forint gyűlt össze. Még márciusban is arról beszélt Volner János, a párt újraválasztott alelnöke, hogy mindenképpen a büntetés visszafizetésére költik majd a gyűjtésből befolyt összeget, ha azt be kell fizetniük.

Csakhogy ez nem volt igaz. Gyöngyösi Márton június végén élő adásban szólta el magát, hogy nem arra költötték el a pénzeket, amire kérték, hanem tizenkilencre lapot húzva, a törvényekkel dacolva Vona Gábor személyes ambícióinak beteljesülésére ment a szimpatizánsok pénze.

Nem mindenki vette jó néven a jogi mellett erkölcsi kérdéseket is felvető manővert, egy magánszemély csalás miatt feljelentést tett az ügyben a vádhatóságnál – tudta meg az M1 Híradója. A közszolgálati televízió információi szerint a feljelentés nyomán feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Jobbik adománygyűjtő akciója kapcsán.

Ez a hétfő sem a válságban lévő Jobbik napja, a problémáik száma eggyel nőtt.