Vona Gábor már nem is politikus, Vona Gábor egy celeb, egy popsztár

2018.07.10. 14:02

Barnul a Lido di Venezián, átugrik Balatonfüredre, ahol kiskutyát ment, majd Gyurcsány Ferenc ötletét ellopva vb-tippversenyt hirdet. Celebség a köbön!

Amióta Vona Gábor „teljesen” „visszavonult” a „politikától”, úgy viselkedik, mintha minimum egy B-kategóriás Justin Bieber lenne. A celebesedő pártvezér

  • úgy pihent a Lido di Venezián, ahogy csak a legnagyobb popsztárok tudnak: kaján mosollyal az arcán Boss ingpólóban, Aperol Spitz-szerű koktéllal a kezében.
  • az olasz luxusnyaralása után leugrott nyaralni Balatonfüredre, ahol szerencsére jó idő fogadta, sokat sütött a nap.
  • a kikapcsolódás mellett Füreden hősies körülmények között megmentette a remegő és éhes Bodza kutyust, akit bevitt az állatmenhelyre. Kis híján örökbe fogadták feleségével a szerencsétlen állatkát, ami alapjaiban rendezte volna át az életüket. Erre végül (szerencsére?) nem került sor, mert Bodzának volt gazdija, de Vona így is bekerült a magyar történelem nagy kutyamentői közé.

A felhőtlen sztárélet mit sem érne, ha az nem járna együtt az emberek szeretetével. Ha ez áprilisban nem is domborodott ki százszázalékosan Vona esetében, eljött a július, ahol végre kiderült, a magyarok nagyon szeretik őt. Tegnap egy rendkívül stabil, és főleg tudományos alapokon álló kutatás látott napvilágot a balliberális 24.hu-n, ami szerint nyolcezer facebookozó focidrukker körében a celebség útjára lépő expolitikus a legnépszerűbb. Ez annyira meghatotta Vonát, hogy egyből kipakolta a hírt közösségi oldalára, és el kezdett focit elemezni. „A labdarúgótornákon a magyar csapat híján az argentinoknak és a horvátoknak szurkolok” – így kezdte – focinyelven – bemelegítésként legújabb, politikamentes bejegyzését a volt pártvezér. Aztán jött az elemzés része az írásnak, ami annyira mélyrehatóan sikerült, hogy ha két nyaralás között ideje engedné, simán helytállna szakkomentátorként IS valamelyik televízióban: „Messiék nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, de Modricék egyelőre a várakozáson felül teljesítenek.” Ezt még soha senki nem mondta, egészen újszerű meglátások még a focis közegben is. Pár sorral később csak kidomborodott, miért került a semmiből hirtelen vb-eufóriába az expártelnök:

A ma publikált felmérés nagyon jólesett, köszönöm mindenkinek az aktivitást.

Annyira jólesett Vonának a focidrukkerek támogatása, hogy (dehogy népszerűségi okokból!), azonnal hirdetett egy nagyszabású vb-tippjátékot, ami kedvenc csapatára vonatkozik. Itt vannak a részletek:

  • akik eltalálják a horvát–angol meccs rendes játékidő alatti végeredményét,
  • azok közül kisorsol valakit, aki a vendége lesz egy jó sörözésre.
  • hozzátette, hogy ő inkább bort iszik, nem annyira sörös.

Ez utóbbi kitétel annyiban érdekes, hogy Olaszországban még feltűnően koktélpárti volt, de ezek szerint Vona mindenivó. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Tudják, mi még az érdekes ebben a játékban? Hogy ezt maga Gyurcsány Ferenc, Vona egykori rettegett ellenfele, jelenlegi potenciális szövetségese találta ki, hirdette meg, és népszerűsítette vele magát.Gond nélkül megelőzte tehát a bukott kormányfő a nyaralások miatt az ügyeire kevesebb időt fordító jobbikos politikust, aki utólag behozta a hátrányát olyan formában, hogy egy az egyben ellopta az ötletet. Nézzék, itt van Gyurcsány bejegyzése, amiben játékra invitál:

Forrás: Facebook

Aki van olyan szemfüles, hogy megtalálja a különbséget a két bejegyzés között, és meg is küldi a címünkre, azoknak gratulálunk!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK