Az adakozóknak, az ÁSZ-nak, a közvéleménynek - és vajon még kiknek hazudik a Jobbik?

2018.07.13. 15:54

A folyton korrupciót kiabáló Jobbik háza táján továbbra is rengeteg a kétes ügy, és alig, hogy az egyik botrány elcsitul, máris egy másik követi, miközben az egykor radikális párt szénája politikailag sem áll túl jól. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy bár azt állította Gyöngyösi Márton, hogy a kampányban összegyűjtött 100 millió forintot - amit egyébként az ÁSZ bírság kifizetésére kértek a szimpatizánsoktól - a kampányra költötték, de a júniusban leadott kampánybeszámolóban az mégsem szerepel. Tehát valamikor biztosan hazudtak. Lehet, hogy másra költötték a pénzt. És lehet, hogy hamis kampánybeszámolót adtak az Állami Számvevőszéknek. Tehát az is feltételezhető, hogy mégsem a kampányra ment el a szimpatizánsok pénze. De más is kiderült a kampánybeszámolóból: méghozzá az, hogy bár a párt elnöke korábban azt állította, hogy nem kapnak banki hitelt az ÁSZ büntetés kifizetésére, most mégis az látszik az egyébként Sneider által aláírt beszámolóból, hogy valahonnan mégis kaptak 84 millió forint kölcsönt.

Baj bajt követ a Jobbiknál, hiszen ha nem lenne elég a több mint 660 milliós Állami Számvevőszék által kiszabott büntetés: egyéb pénzügyi és elszámolási nehézségekkel is szembe kell néznie a pártnak, amit persze csak saját maguknak köszönhetnek. Hiszen a mostani elnökség is végigasszisztálta, hogy Vona és Simicska korrupt paktumot hoztak létre, mindent egy lapra téve.

Mint ismeretes ugyanis, a Jobbik azért kapta a fenti 660 milliós büntetést a Számvevőszéktől, mivel tiltott pártfinanszírozást állapítottak meg nála. Ennek hátterében pedig azok a Jobbik számára akkor még „rendkívül előnyös" szerződések álltak, amelyeket a párt a Simicska Lajoshoz köthető plakátcégekkel kötött a plakáthelyekért. Így jóval áron alul, szinte ingyen plakátolhatták tele az országot. Sneider Tamás, Vona egykori embere, az új elnök nemrégen elszólta magát és elismerte, amit mindenki persze tudott: áron alul kapták a plakáthelyeket.

simicska lajosForrás: EchoTV

Ahogy korábban arról írtunk a Jobbik a büntetés miatt kénytelen az általa cifrábbnál cifrább jelzőkkel illetett Állami Számvevőszéknél és Magyar Államkincstárnál részletfizetésért kuncsorogni, mivel Sneider Tamás azt mondta az RTL Klubnak, hogy egyetlen bank sem ad nekik hitelt. Utóbbiról azonban kiderült néhány napja, hogy szintén hazugság volt, mivel az amúgy épp Sneider által aláírt kampánybeszámolójukból kiderült, hogy mégis kaptak valahonnan 84 millió forint hitelt. Ennyit az új pártelnök szavahihetőségéről. 

Hova lett a 100 milliós adomány?

De az is emlékezetes, hogy a Jobbik még a Simicska és Vona által összehozott hatalmas korrupciós ügy hozadékaként kiszabott büntetés miatt hirdetett a kampány során egy adománygyűjtést, amelynek végeredményeképpen– elvileg – közel 100 millió forintot gyűjtöttek össze a párt szimpatizánsai. Nos, bár ezt az ÁSZ büntetés kifizetésére gyűjtötték Vonáék, utóbb kiderült, hogy természetesen eszük ágában sem volt a büntetésre költeni az adományt. Ezt Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője mondta el, pontosabban szólt el magát, és azt állította, hogy a kampányra költötték az adományt.

Elvileg.

Budapest, 2018. május 12. Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke (k), Gyöngyösi Mártont elnökhelyettes (b4), Bana Tibor (b), Hegedűs Lorántné (b2), Apáti István (b3), Z. Kárpát Dániel (j3), Stummer János (j2) és Volner János alelnökök, valamint Jakab Péter szóvivő (j4) a párt tisztújító kongresszusa után tartott sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2018. május 12-én. MTI Fotó: Mónus MártonForrás: MTI/Mónus Márton

Csakhogy a fenti adomány nem látszik – pontosabban nem úgy és nem annyinak látszik- a párt által a közelmúltban leadott kampánybeszámolóból. Ugyanis a párt vezetőinek állítása szerint kampányra fordított százmillió forintos adománynak nincs nyoma a Sneider Tamás elnök által aláírt kampánybeszámolóban. A június elején közzétett elszámolás szerint a választási célra kapott adományok összege mindössze húszmillió forint volt a Jobbiknál – írta az MTI a Magyar Időkre hivatkozva.
Ez a Magyar Idők cikke szerint két dologra utalhat. Az egyik lehetőség az, hogy a Jobbik közzétett kampánybeszámolója nem stimmel, mintegy nyolcvanmillió forint kampánykiadás nem szerepel benne. Ez tiltott kampányfinanszírozás is lehet. A másik, hogy újabb fordulat történt a lassan végtelennek tűnő jobbikos hazugságspirálban, és a párt mégsem kampányra költötte a szimpatizánsaitól eredetileg az ÁSZ-bírság kifizetésére kért pénz jelentős részét. Csak kérdés, hogy akkor mire?

Mégis kaptak hitelt Sneiderék

De más gond is van a párt kampánybeszámolójával, hiszen annak ellenére szerepel benne egy 84 millió forintos hitel, hogy Sneider Tamás pártelnök - ahogy írtuk - az RTL Híradónak azt mondta, a Jobbik 2017 tavasza óta képtelen banki hitelhez jutni, ugyanis még a párt számlavezető bankja is visszautasította a hiteligényléseket. Ennek ellenére a párt június 8-án közzétett, és egyébként Sneider által aláírt kampánybeszámolójában szerepel egy 84 millió forintos tétel az egyéb források között, Hitel címszó alatt.

Sneider Tamás, a Jobbik elnökeForrás: Facebook

A Magyar Idők szerint erre több magyarázat is lehetséges. Elképzelhető, hogy Sneider Tamás állításával szemben a Jobbik mégis kapott hitelt a választási kampányban. Ezt a verziót erősítheti, hogy a korábbi pártelnök, Vona Gábor is beszélt banki hitelről. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a Jobbik nem pénzintézettől kapott hitelt.
Ebben az esetben viszont újfent felmerülhet a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja,
A pártok ugyanis nem kaphatnak bárkitől pénzügyi támogatást - írták. A harmadik verzió szerint ebben a tekintetben is valótlan a párt kampánybeszámolója, ami szintén súlyos szabálytalanságokra utalhat - tették hozzá.

NAV vizsgálat és adóhiány

No de mindez még nem minden, hiszen korábban megírtuk, hogy a NAV is vizsgálódhat a párt háza táján adóhiány miatt. A Figyelő arról írt, hogy a NAV tavaly mindkét, Simicskához köthető plakátcégnél dokumentumokat foglalt le, és ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás ügyében vizsgálatot is indított a MAHIR-nál.
A Magyar Idők azt írta: a hatóság szerint Vona pártjának a támogatásával 75 millió forintos adókülönbözete keletkezett a cégnek.

A Vona-Simicska paktum a politikai összeomláson kívül így sokszorosan megbosszulta magát, hiszen a fenti, kesze-kusza és szövevényes, de jogszabálysértésekkel és bűncselekmények gyanújával tűzdelt ügylethalmaz következtében ki kell fizetniük a 660 milliós büntetést, pontosabban annak levonásáig nem kaphat állami támogatást a párt. Ha pedig nem kapja meg a hőn áhított részletfizetést az állami szervektől a korrupciós ügyekkel sokszorosan lebukott társaság, akkor akár csődeljárás is indulhat ellenük, ami a megszüntetésükhöz vezethet.