Házkutatásra mentek az álrendőrök, hogy drogot lopjanak

2018.07.14. 06:50

Több mint 3 millió forint értékű marihuánát akart lopni négy férfi egy budapesti nőtől. A valódi rendőrök éppen akkor érték őket tetten, amikor az álrendőrök befejezték a „házkutatást”. 

Egy 42 éves nagykőrösi férfi, valamint három budapesti társa – egy 27 éves és két 50 éves férfi – rendőröknek adták ki magukat, hogy így jussanak be egy I. kerületi Fő utcai lakásba. Az álrendőrök azt remélték, hogy pénzt és kábítószert lophatnak az ott élő nőtől.

A rendőrök és járőrök akkor érte tetten őket, amikor a három férfi a ház előtt várta társukat. A lakás tulajdonosánál a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a Közrendvédelmi Főosztály végül 0,2 kiló marihuánát, valamint készpénzt találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának autóját, amelyben további 3,6 kilogramm marihuánát találtak egy sporttáskában. A nyomozók az álrendőröknél és a lakásaikban „Rendőrség Police” feliratú igazolványokat, jelvényeket, bilincset, játék- és gázriasztó fegyvert találtak. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, melynek emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a korábban lefoglalt marihuánát termesztették.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a tavaly júliusi eset után mind a négy férfi ellen csalás és kábítószer birtoklása miatt, míg a 33 éves budapesti nő ellen kábítószer birtoklása miatt folytattak eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.