Megütötte a jegyellenőrt egy utas

HÉV híd KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Jegy nélkül, részegen utazott egy férfi a HÉV-en még tavaly. Az ellenőrt is megütötte. A Szentendrei Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Egy 41 éves férfi tavaly augusztusban

a Szentendre és Budapest között közlekedő HÉV szerelvényre Pomázon jegy nélkül, ittasan felszállt, majd üvöltözött és a kezében tartott sörösüvegből a sört szétlocsolta.

Illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A férfit a szerelvényen szolgálatot teljesítő jegyellenőr kérte , hogy szálljon le, mert magatartása nem felel meg az utazási feltételeknek.

A férfi így is tett, a jegyellenőrrel együtt leszállt, majd a peronon az ellenőrt mellkason ütötte.

Ezt követően a kiskunfélegyházi férfi a helyszínt elhagyta, a sértett pedig bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a támadót, akit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki az eljárás során.