Szabadon engedték az életfogytiglaniból, aztán 15 éves kislányt kezdett futtatni

Vágólapra másolva!
Az egyik vádirat szerint egy 45 éves férfi - akit 2014-ben húsz év után engedtek feltételes szabadságra életfogytig tartó börtönbüntetésből – két évvel később a fiával rávettek egy 15 éves lány és egy 31 éves nőt arra, hogy Gyöngyösön prostituáltként dolgozzanak nekik. A pénzből aztán kábítószert vett és azt árulta.
Vágólapra másolva!

A lányok a szolgáltatásaikat internetes oldalakon hirdették, a tarifájuk 5000 és 15.000 Ft közötti volt.

A két férfi a bevételük jelentős részét elvette, a pénzt pedig aranyba és új pszichoaktív kábítószerbe fektették.

A drog árulásában egy olyan férfi is segített, akit rászoktattak a kábítószerre, aztán terror alatt tartottak, miközben tartozásának a többszörösét követeltek tőle.

Volt, hogy társaikkal egy Gyöngyöshöz közeli szőlőbe vitték, ahol egy zsákot húztak a fejére, és azt kiabálták neki, hogy megölik, de előtte levágják a kezeit.

Közben késsel szurkálták, és ütötték.

A banda öszes tagja ellen eljárás indult.