Alföldi Róbertről nem enged rosszat írni az ellenzéki propagandamédia

2018.07.27. 12:05

Egy szinhaz.net nevű internetes színházi újság rendelt egy cikket az egyik kritikustól. Alföldi Róbert a Chicago című musicalt rendezte meg az egykori Május 1. mozi helyén nyílt magánszínház-szerűségben, aminek egyébként Alföldi félig-meddig az egyik vezetője is. A kritikus nem áll különösebben távol az ellenzéki médiumoktól, de valamiért mégsem tetszett neki Alföldi előadása. Feltehetően azért nem tetszett, mert egyszerűen rossz. Mindenesetre a kritikus elkövetett egy hibát. Azt írta Alföldi Róbertről, amit gondol, nem pedig azt, amit a balliberális színházi világban róla gondolni kell. 

A Magyar Idők egyik írásában, Apáti Bence publicisztikájában tűnt fel nekünk, hogy a Színház című újság internetes oldala nem közölte Fáy Miklós kritikáját, mert szidta benne Alföldi Róbert gyalázatos színvonalú musical-előadását. Arra akarták rábeszélni a kritikust, hogy nézze meg még egyszer a darabot. Mintha akkor jobb lenne. Vagyis, ennek a logikának a mentén haladva addig kell nézetni egy kritikussal egy előadást, amíg az nem tetszik neki. És az is elgondolkodtató, hogy korábban hány kritikussal csinálhatták meg ugyanezt. A kritika egyébként itt olvasható el.

Alföldi azért ilyen fontos az ellenzéki propagandamédiának, mert készséggel szidja, rágalmazza hangosan bármikor a kormányt. Legutóbb egy hiperbaloldali francia internetes újságban végezte el ezt a feladatát. Az interjút nem részletezzük, aki ki akar adni 1 eurót, az megkeresheti, mert ez egy fizetős oldal.

Alföldi Róbert politikai szerepvállalásairól és valós "művészi" kvalitásairól itt írtunk részletesen.

Három gondolatot azért megismétlünk:

1. Alföldi Róbertet senki sem rúgta ki a Nemzetiből, egyszerűen lejárt a szerződése, ő is pályázott, de a Meyerhold-díjas, nemzetközileg elismert rendező, Vidnyánszky Attila nyert, és nem ő. Amikor azt állítja Alföldi, hogy kirúgták, akkor hazudik.

2. Alföldi Róbertet botrányos körülmények között nevezte ki a Gyurcsány-kormány (a másik pályázó, az azóta meghalt Balikó Tamás pályaművéből több tucat oldalt le sem másoltak a pályázatokat elbíráló bizottságnak, de ez nem érdekelt akkor senkit). Ameddig Alföldi Róbert a kormányváltás után nem kezdett aktívan politizálni, és nem tette magát politikai szereplővé, addig a színházába enyhén szólva nem tülekedtek a nézők. 

3. Alföldi Róbert nem csak az ország első színházában, a Nemzeti Színházban nem rendez. Sem rendezni, sem játszani nem hívják a Katona József Színházba, de az Örkény Színházba sem, hogy olyan színházakat is említsünk, amelyeket a balliberális színházi körök elsőként szoktak dicsérni a legjobb színházak között.

És röviden hadd szóljunk a Színház című újságról is, arról az újságról, amely nem engedi szidni Alföldi Róbertet. Ennek a főszerkesztője is próbálta úgymond eladni Alföldi Róbert Nemzeti Színházbeli előadásait külföldön, természetesen sikertelenül. És ennek az újságnak/portálnak a főszerkesztője lényegét tekintve azt írta a választások után néhány nappal, tehát a Fidesz sorozatban harmadik kétharmados győzelme után, hogy sajnos a Fidesz szavazói nem sajátították el azt a képességet, hogy a dolgok mögé nézzenek. Merthogy ez egy fáradtságos munka. 

A balliberális ellenzék rendszeresen (és persze álságosan) sápítozik, pontosabban hazudozik arról, hogy szerintük nem elég szabad a sajtó Magyarországon. Ebből a letiltott Alföldi-kritikából is kiderült, hogy ők hogyan is képzelik el a sajtószabadságot.