Vágólapra másolva!
A dunakeszi férfi 2016 decemberében házi őrizetben volt, és mivel nem volt rendszeres jövedelme, elhatározta, hogy egy internetes oldalon mobiltelefonokat, táskákat és csizmákat kínál kedvező áron. Csakhogy ezekből neki semmi nem volt.
Vágólapra másolva!

A hirdetéseket azért feladta, a pénzt pedig, amit utaltak neki eltette.

200 embert csapott be, volt, akit néhány ezer forinttal, de akadt akit 50.000-rel. Összesen 2,8 millió forintot csalt ki így.

A férfi ellen ezért is eljárást indítottak.