Csak a szokásos, ismét hazudott a HVG

Mága Zoltán
Vágólapra másolva!
Ismét hazudott a HVG. Persze ez manapság nem számít ritkaságnak, (erről itt, itt és itt olvashat) rendszeresen számolunk be arról, hogy a balliberális lap mikor, miről ír valótlanságokat, a legtöbbször szándékosan. Most egy zenésszel próbáltak kibabrálni, aki azonban nem hagyta magát, a bíróság pedig – miért is tett volna másként – igazságot szolgáltatott. Spoiler következik: most sem a HVG nyert.
Vágólapra másolva!

A szenvedő alany most a hegedűs Mága Zoltán volt. Azt írta róla a lap – ki tudja, miért akartak neki szándékosan ártani –, hogy pénzért vett hamis lájkokat a közösségi oldalon (vagyis fizetett azért, hogy kedveljék őt).

Mága Zoltán Forrás: DFP.hu/Schumy

Persze a HVG az egészet nem tudta bizonyítani, így az Ítélőtábla megállapította, hogy megsértették Mága jó hírnevét, ezért pedig fizetniük kell.

A zenész a történtek után azt írta a közösségi oldalára, hogy

Azt is megírta, hogy bármennyit is kap sérelemdíjként, azt jótékony célra fordítja.