Hatalmi harc: ismét megfúrták Demeter Márta LMP-s párttagságát

Választás 2018, LMP eredményváró, Demeter Márta
Vágólapra másolva!
Állítólag az egyik vezető, LMP-s politikus „mandátumtolvajnak" nevezte az exszocialista képviselőt. A csavar a történetben, hogy annak ellenére szavazták le ismét Demetert, hogy a párt három évre valamennyi párttisztségtől eltiltott társelnöke, Szél Bernadett jelölte újra. Az LMP-tagokat nem hatotta meg a magasról érkező támogatás, ismét leszavazták az MSZP-ből érkező képviselőt. Háború van az LMP-ben.
Vágólapra másolva!

Júniusban megírtuk, hogy szocialista múltja miatt több vétó is érkezett Demeter Márta párttagsága ellen, akit végül így nem vettek fel a párt kőbányai alapszervezetébe. A csoport vezetője többek között azzal indokolta a döntést, hogy voltak olyan tagtársai, akiknek „túl gyors volt az MSZP-ből az LMP-be való átmenete." Demeter Márta is megszólalt az ügyben, és a következőképpen vázolta helyzetét:

Nem valószínű, hogy megfordult volna a fejében, hogy még egyszer megtörténhet ez vele, ennek hangot is adott a megszűnőben lévő Hír TV-nek. A sors fintora, hogy ennek ellenére megtörtént. Kőkeményen szivárogtatnak a felek, újabb balliberális lap jutott belső pártinformációkhoz. A helyzet kísértetiesen kezd hasonlítani a Jobbikban lezajlott folyamatokhoz. Nehéz másképp értelmezni a történteket: háború van az LMP-ben.

Szél Bernadett ajánlása ellenére leszavazták Demetert

„Információink szerint többen is megfúrták az LMP-s mandátummal parlamentben ülő Demeter Márta belépését a pártba" – írja a balliberális Hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy maga a párt jelenlegi társelnöke, Szél Bernadett jelölte újra, ajánlásában többek közt azt is felhozza, hogy nemcsak munkabírása, hozzáállása példaértékű Demeternek, de „folyamatosan dolgozik azon, hogy a pártot és a tagságot megismerje, és mi is megismerhessük őt". Nem igazán vették figyelembe az ajánló személyét, leszavazták Demeter Mártát – írja a birtokukba jutott több, a párt belső fórumán kifejtett véleményre hivatkozva.

Kiemelték Komlósi Csabát, országos elnökségi tagot, egri önkormányzati képviselőt, aki „precedens értékűnek" nevezte a belső fórumon a szóban forgó tagfelvételt. A portál szerint Komlósi kérdőre vonta Széléket, és a Demetert támogató többi vezetőt, miért támogatják „az egyik mandátumtolvajt".

A politikus hozzátette, hogy „nincs kétsége afelől, hogy szükség esetén meg fogják tudni ezt ékes szavakkal magyarázni". Az elnökségi tag kijelentette, hogy az exszocialista politikus esetében nincs oka megváltoztatnia a véleményét, ezért megismétli a vétóját. A Hvg.hu információi szerint a vétók után az országos elnökség dönthet a továbbiakról.

Komlósi Csaba, az LMP országos elnökségi tagja, egri önkormányzati képviselője Forrás: Facebook

Arra a kérdésre, hogy ez hogyan fordulhatott elő kétszer is Demeterrel, a párt szabályai adják meg a választ. Ugyanis van egy olyan tagfelvételi szabálya az LMP-nek, miszerint lényegében bármelyik tag megvétózhatja egy új jelentkező felvételét.

A pártblog szivárogtatókról írt

„Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejárató kampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak" – írta pár napja a Reflektor Blog.

Az LMP hivatalos blogja finoman Hadházy Ákost és körét sejtette „a pártot lejáratni szándékozó" szivárogtatások mögött. Az egykori korrupciókutató távozásával egyre gyakrabban kerülnek ki belső pártinformációk a nyilvánosságba.

Nem nehéz észrevenni: valaki, valakik Demeter Márta ügyében is inkább a sajtót választották, mint a belső pártfórumokat.

Az etikai bizottság megbüntette az LMP vezető arcait

Tegnap megírtuk, hogy az LMP etikai bizottsága első osztályú lendülettel ítélte el a párt vezető politikusait. Nem úszta meg a büntetést Szél Bernadett társelnök, Ungár Péter parlamenti képviselő, akiket egyaránt három évre tiltott el minden párttisztség viselésétől.

A döntéshozó szerv szerint erre azért volt szükség, mert a választási kampányban szembementek a kongresszus és a politikai tanács döntésével, és mindenféle felhatalmazás nélkül egyeztettek az ellenzéki pártok vezetőivel az együttműködésről, a jelöltek egymás javára való visszaléptetéséről.

Schmuck Erzsébet valamivel jobban járt, megúszta kétéves eltiltással. Az ítélet furcsasága egyértelműen az volt, hogy Szél a súlyos szankció ellenére maradhat az LMP társelnöke. A legrosszabbul viszont egyértelműen Kassai Dániel, az LMP budapesti jelöltje járt, aki a körzetben visszalépett Kunhalmi Ágnes szocialista politikus javára, és emiatt kizárták. A komoly, politikai alapú tisztogatások mögött komoly hatalmi átrendeződés megy végbe a pártban, erről itt írtunk részletesen.