Vonattal ütközött egy autó egy átjáróban

Nyárlőrinc, 2018. július 21. Ütközésben összetört személyautó a Bács-Kiskun megyei Nyárlőrinc közelében egy földutas vasúti átjárónál 2018. július 21-én. Az autó egy személyvonattal ütközött össze. A balesetben a kocsi két utasa súlyosan megsérült. MTI Fotó: Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Összeütközött egy személyvonattal egy gépkocsi a Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincnél szombat reggel, ketten megsérültek.
Vágólapra másolva!

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy földutas átjárónál történt a baleset,

a kocsi két utasa sérült meg súlyosan.

A MÁV-Start vonatinfó honlapja szerint a Szolnokról Kecskemétre tartó személyvonattal ütközött az autó, reggel fél 7 után.

Az összetört autó Forrás: MTI/Donka Ferenc

A Mávinform tájékoztatása szerint az átjáróban jól működött a fénysorompó.

A helyszínelés és a műszaki mentés idején buszokkal pótolják a vonatokat Lakitelek és Kecskemét között.

A Mávinform nem sokkal 9 óra előtt azt közölte, hogy a vasúti forgalom újraindult.